Labdarúgás

2025.02.08. 08:30

Katona Levente erős Nyíregyházára számít

A KTE számára Nyíregyházán folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, a lila-fehérek ismét egy közvetlen riválissal csapnak össze szombaton. A Kecskeméti TE védője, Katona Levente nehéz mérkőzésre számít.

Kevés helyzetet hozott a ZTE elleni első tavaszi bajnoki, ami a Kecskeméti TE védekezését illetően mindenképpen dicséret, hiszen Kersák Rolandnak nagy védést nem kellett bemutatnia. Ebben nagy szerepe volt a védőknek. 

Kecskeméti TE, védő, Katona Levente
A Kecskeméti TE védője, Katona Levente
Fotó: Bús Csaba

– Nagyon sokat jelent nekünk, védőknek, ha egy mérkőzésen nem kapunk gólt, de amikor erről beszélgetünk, akkor sokan hajlamosak csak a kapusra és a hátsó alakzatra gondolni. A csapatvédekezés ugyanakkor mindig már a csatárokkal elkezdődik, ebben mindenkinek megvan a nagyon fontos feladata, így ők ugyanolyan fontos láncszemek a gépezetben – mondta Katona Levente, a KTE védője szerényen. 

A kecskemétiek sikerrel kezdték a szezont, de nem dőlhetnek hátra, tudja ezt a csapat védője is, aki szerint csak döntőket játszanak a tavasszal, ahogy arról Gera Zoltán is beszélt a hét folyamán. 

– Eddig sem volt gond a hangulattal, örültünk természetesen a sikernek is, de túl nagy jelentőséget sem akartunk tulajdonítani neki. Egy győzelem még önmagában nem ér semmit, helyén kell kezelni. Ahogy az öltözőben is elhangzott, még 15 döntő vár ránk. Mindegyikre ugyanolyan elánnal készülünk, akárki legyen is az ellenfél, mert az NB I.-ben akarunk maradni – tette hozzá Katona Levente.

A Kecskeméti TE céllal megy Nyíregyházára

A következő „döntőt” Nyíregyházán vívja a KTE, ahol minden csapatnak alaposan meg kell küzdenie a pontokért. Ősszel fájó vereséget szenvedett a Kecskemét, már csak ezért is szeretnének visszavágni. 

– Ősszel nem akármilyen esőben játszottunk a Nyíregyházával hazai pályán, ám nem emiatt fájó emlék az a meccs nekem. Jól kezdtünk, megvoltak a helyzeteink is, előttem is adódott egy hatalmas, ami tulajdonképpen a kapu torkából pattant már ki egészen hihetetlen módon. Utána a Nyíregyháza rúgott egy hatalmas gólt, amire gyorsan jött a második is, így hiába mentünk végig előre a második félidőben, nem tudtunk már egyenlíteni. Több volt abban a meccsben, nagyon sajnáltuk is azt a vereséget. Szeretnénk revansot venni, de nem lesz könnyű természetesen. Tisztában vagyunk vele, hogy egy szép stadionban lépünk pályára, várhatóan sok néző előtt, így a hangulat biztosan adott lesz, de ahogy mondtam, céllal megyünk Nyíregyházára – zárta gondolatait Katona Levente. 

A kecskemétiek szempontjából nagyon sokat érne egy siker, hiszen a nyitányon Debrecenben 3–1-es vereséget szenvedő Nyíregyháza négy ponttal előzi meg a hírös városiakat, ami újabb pontokkal újabb riválist hozna nagyon közel. 

A mérkőzés szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik Nyíregyházán. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában