Röplabda

2025.02.05. 21:57

A bronzért küzdhet a KRC

Szerda este Kazincbarcikán lépett pályára a KRC, a tét a Magyar Kupa döntője volt Deák Márk együttesének. A Kecskeméti RC az első szettben szoros csatát vívott a VRCK-val, ám azt végül elveszítette, ezt követően pedig a hazaik lezárták a párharcot.

A Kecskeméti RC az első meccsen 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán, így nem volt könnyű helyzetben a hírös városi alakulat. Az első szettben nagy erőket mozgósított a KRC, szoros eredménnyel is indult a meccs, de 9–6-nál a vendégeknek időt kellett kérnie. Nem adta fel a KRC, vissza is kapaszkodott a vendég csapat, 17–17-nél már egál állt az eredményjelzőn. Nem tudott azonban fordítani a Kecskemét, és ez döntőnek bizonyult, a hajrában is a VRCK harcolt ki előnyt, s végül 25–23-ra le is zárta a szettet. A folytatásban már nem adott esélyt a Kazincbarcika, mindkét szettben végig magabiztosan vezetve, 3–0-ra lezárta a meccset, így bejutott a döntőbe. A Kecskemétnek a bronzmeccs marad, az ellenfél a Pénzügyőr lesz, míg a döntőben a VRCK ellenfele a MÁV Előre lesz

Kecskeméti RC, KRC, röplabda
A Kecskeméti RC nem jutott döntőbe
Fotó: Bús Csaba

VRCK–Kecskeméti RC 3–0 (21, 17, 21) 

Kazincbarcika, 420 néző. V: Adler, Villás 

VRCK: Garan 13, Óhidi 3, Durigon 20, Péter B. 11, Péter M. 5, Cziczlavicz 7. Csere: Nikolov, Kiss M. Vezetőedző: Toronyai Miklós 

KRC: Gacs 2, Török S., Farkas P. 5, Minemura 3, Flachner 10, Varga P. 10. Csere: Mócza, Kocsis, Török Zs. Vezetőedző: Deák Márk 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában