2025.02.07. 16:11
Gera Zoltán szerint minden meccs döntővel ér fel
Szombaton Nyíregyházán folytatódik a tavaszi szezon a Kecskeméti TE számára, ismét egy fontos alsóházi rangadóval. A mérkőzés előtt Gera Zoltán vezetőedző osztotta meg gondolatait.
Gera Zoltán a ZTE elleni siker kapcsán elmondta, főleg a védekező játékkal lehetett elégedett, a hibákat viszont sokkal könnyebb akkor javítani, ha azt siker után kell megtenni. A KTE szurkolóit külön kiemelte.

Fotó: Bús Csaba
– Pozitív mérkőzésen vagyunk túl, hiszen a három pont megszerzésére nagy szükségünk volt, ez sikerült. A védekező játékunk nagyon jól működött, támadásban viszont volt hiányérzetünk, ennek megfelelően is zajlott a heti munka. Ami a hibákat illeti, sokkal könnyebb ezeket javítani akkor, ha siker után kell megtenni. A három pont megszerzése kapcsán a szurkolókat is meg kell említeni, nagyszerű hangulatot teremtettek, segítettek végig a csapatnak, ebben ezután is nagyon számítunk rájuk, mert szükségünk van rá.
Gera Zoltán minden játékosára ugyanúgy számít
A Kecskeméti TE vezetőedzője most sem beszélt mellé, szerinte minden meccsen úgy kell pályára lépniük, mintha egy döntőt vívnának, ahol eredményesnek kell lenni. Így utaznak Nyíregyházára is.
– Mindig a következő meccs a legfontosabb, most teljes mértékben a Nyíregyházára fókuszálunk, ez most a mi döntőnk. Egy mérkőzésen bárkit meg lehet verni, és mi is úgy állunk hozzá, hogy most van az a pillanat, amikor eredményesnek kell lenni. Nagyon fontos, hogy ennek megfelelően álljunk hozzá minden meccshez. Az erősségünkre kell építeni most, a szó legnemesebb értelmében csapatként kell funkcionálnunk. Nagyon fontos kiemelni, hogy ebben mindenki benne van, azok is, akik a padról állnak be. A ZTE ellen is láthattuk, hogy sokat tettek a győzelemért azok, akik menet közben álltak be, ez egy kulcsfontosságú dolog lehet szombaton is, hogy hozzá tudjanak tenni a játékhoz. Harcos és agresszív ellenfélre számítok, akikben dolgozik a bizonyítási vágy, pláne azok után, hogy az első meccsüket elveszítették. Ismerjük az erősségeiket, hogy miben jók, nekünk azokat a területeket kell megtalálnunk, ahol sebezhetőek. Megvan a tervünk, ami reményeink szerint működni is fog.