2025.02.07. 07:00
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Honvédot fogadja
Pénteken este újra hazai pályán meccsel a férfi kosárlabda NB I. a csoportjában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Az alapszakasz 19. fordulójában az Endo Plus Service-Honvéd gárdája lesz a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vendége.
Kemény összecsapást vívott az előző fordulóban Sopronban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – a mérkőzést lényegében a harmadik negyedben döntötte el a maga javára a hazai gárda –, ami a hírös városi keretet illeti, a találkozó nem is múlt el nyomtalanul, ezen a héten voltak nehézségek bőven a csapat háza táján. A helyzet azonban rendeződött, így most már mindenki csak arra fókuszál, hogy a Ivkovic Stojan tanítványainak ismét sikerüljön felülkerekedniük a Honvédon a Messzi István Sportcsarnokban.

Fotó: Bús Csaba
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a két csapat őszi összecsapásán, az alapszakasz 6. fordulójában egyszer már le tudta győzni az idei szezonban a fővárosi alakulatot, idegenben -, ráadásul nem is akárhogyan, azt a találkozót ugyanis magabiztosan, 87-58 arányban húzta be a KTE -, és ezen a hétvégén is ez lesz a cél hazai pályán.
Azóta a Honvéd kerete átalakult, igyekeztek megerősíteni a keretüket, ám ennek ellenére is összesen még csak négy sikert tudtak elkönyvelni eddig a 2024/25-ös idényben, míg tizenhárom alkalommal hagyták el vesztesen a pályát. Ezzel a teljesítménnyel a tizennégy csapatos mezőnyben jelenleg a 12. helyen állnak.
Ami a hazaiakat illeti, a legutóbbi három fordulóban két alkalommal is győzni tudott az Ivkovic-legénység, és a legutóbb Sopronban is kemény csatára kényszerítették a házigazdát. Az idei évadban eddig hat sikert elkönyvelő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét jelenleg a 11. pozíciót foglalja el a tabellán. Egy újabb siker nagy lökést adhatna számukra a folytatásra.
– Elég nehezen tudtunk nekivágni ennek a hétnek – mondta Ivkovic Stojan, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai igazgatója. - Seppala kapott egy komolyat a térdére, és még egy pár monokli is született a legutóbbi meccsen, de szerencsére már rendben van minden, így megfelelően tudunk készülni a következő megmérettetésre. A Honvéd ellen is ötven százalék az esély a sikerre. A két gárda különböző célokkal vágott neki ennek az idénynek, de nem látom, hogy a mezőnyben bármelyik csapat jobb lenne, mint mi. Kivételt képez természetesen az éllovas Szombathely. Győzni akarunk most pénteken is, a szurkolóink támogatására ezúttal is számítunk.
– A Honvédot az ősszel már legyőztük a fővárosban, az ősz eleji mérkőzésen, ám pénteken este nem teljesen ugyanaz a csapat vár ránk – latolgatta az esélyeket a hétvégi összecsapás előtt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékosa, Karahodzsics Kemál. – Azóta igazoltak két kitűnő játékost, ráadásul szemmel láthatóan igen jó formában vannak. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy nagyon kemény meccs vár ránk, viszont én abban reménykedem, hogy ha sikerül a legutóbbi meccseken mutatott jó játékunkat pénteken is megismételnünk, akkor képesek lehetünk nyerni ellenük. Arra kérem a szurkolókat, hogy ezúttal is jöjjenek és támogassanak minket, mert ez egy nagyon fontos meccs lesz. Nem csak a pontok szempontjából, hanem abból a szempontból is, hogy egy siker esetén a csapat meg tudja őrizni a lendületét. Nagyon sokat számít nekünk a szurkolók támogatása, hihetetlenül nagy lökést tudnak adni a csapatnak a biztatásukkal. Úgyhogy az elvárásaim tekintetében talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy remélem, hogy a szurkolóinkkal közösen sikerül megszereznünk a péntek esti hazai mérkőzésen a győzelmet.
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét-Endo Plus Service-Honvéd péntek este 18 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban.