2025.02.10. 18:04
Újabb mérföldkőhöz érkezett az asztalitenisz-oktatás – galériával
Fél éve indul el az asztalitenisz oktatás Kerekegyházán. Szeptembertől a kerekegyházi második osztályos diákok, februártól az elsősök nyerhetnek bepillantást szakedző irányításával a sportágba. Az iskolai asztalitenisz-oktatás a testnevelési, illetve szakköri órák keretében zajlik.
Az iskolai asztalitenisz-oktatás elindításának ötlete Ziegler-Németh Ferenc festőművész, a Kerekegyházi Asztalitenisz Szakosztály titkára fejéből pattant ki. A kezdeményezést Gyurkovics Balázsné, a helyi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója, Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója, valamint dr. Kelemen Márk polgármester is támogatta.

Fotó: Gulyás Sándor
– Az iskolai asztalitenisz oktatás szakmai előkészítését az extra ligában játszó Szabó Krisztián, a Kecskeméti Spartacus vezetőedzője segítette. A testnevelés órák keretében szeptembertől a második osztályosok sajátíthatták el az asztalitenisz alapjait, majd idén februártól az elsősök foghatják kézbe a pingpong ütőt. Ezzel párhuzamosan a legtehetségesebbek és minden iskolás (1–8. évfolyamig) a diáksportkör (tehetségműhely) délutáni foglalkozásai keretében merülhet el a sportág rejtelmeiben – mondta el hírportálunk érdeklődésre Ziegler-Németh Ferenc, a kerekegyházi szakosztály titkára.
A asztalitenisz-oktatás célja a legjobbak felkutatása
Az edzéseket a Kecskeméti Spartacus Sportkör edzője, Türei Ferenc tartja. A szakember célja megszerettetni a gyermekekkel a sportágat, illetve kiszűrni a legjobbakat.
Asztalitenisz-oktatás Kerekegyházán
Fotók: Gulyás Sándor– Az első fél évben a másodikos, a második félévben az iskola első osztályos növendékeinek tartok edzéseket a testnevelési órák keretében. Mivel nem szerettük volna „elveszteni” a tehetséges gyermekeket, elindítottuk a délutáni pingpong szakkört a másodikosok számára. Az edzésekre mintegy negyvenen jelentkeztek. Az első félév tapasztalatai alapján elmondható, az asztalitenisz nagyon jó hatással van a fiatalokra, nemcsak szórakoztató időtöltés, hanem jótékony hatással van a fizikai, mentális és lelki egészségükre is. Azt gondolom, hogy a kis csapat zöme az év végére is együtt marad. Nagy dolgot tudtunk véghez vinni – hangsúlyozta Türei Ferenc.