Labdarúgás

2025.01.18. 15:17

Gyorsabb és pontosabb lett a Tiszakécske játéka az ősz óta – galériával

A tavaszi idényre való felkészülés harmadik edzőmérkőzését játszotta a Tiszakécskei LC NB III-as labdarúgó csapata. Ezúttal hazai pályán az Aqvital FC Csákvár volt az ellenfél.

A harmadik felkészülési mérkőzésén is másodosztályú csapat volt az ellenfele a Tisza-parti kisváros gárdájának. A Csákvár nem ismeretlen a tiszakécskeiek előtt, hiszen az NB II-ben több alkalommal is találkoztak egymással. Legutóbb a 2023/2024-es bajnoki szezonban, amikor is Tiszakécskén 1–1-es döntetlen született, a visszavágón pedig 2–1 arányban sikerült a Kécskének nyernie. Azóta természetesen mind a két egyesület kerete megváltozott. Az akkori tiszakécskei csapatból jelenleg csak Prokop Rostislav, Grünvald Attila, Balázs Benjamin, Vajda Roland, Csáki Róbert, Szekér Ádám és Takács Tamás a keret tagja, a többiek távoztak és új játékosok érkeztek a helyükre.

Tiszakécskei LC, Csákvár, labdarúgás,
Gyorsabb és pontosabb lett a Tiszakécske játéka az ősz óta
Fotó: Szentirmay Tamás

A csákváriak a bajnokság őszi szezonjának a befejezése után a kilencedik helyen állnak a tabellán. Attól függetlenül, hogy már két hete elkezdték ők is az edzéseket a tavaszi folytatásra, a mostani, Tiszakécske elleni találkozójuk volt az első felkészülési meccsük.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mind a két fél próbálta kihasználni a lehetőégeit, de gól nem született. A második játékrész elején csak kapust cserélt Balogh Pál vezetőedző, a többi cserejátékos csak a hatvanadik percben lépett pályára. A 60. percben megszerezte a vezetést a Tiszakécske, egy gyors korszerű támadás után Tóth Barnabás a jobb oldalról lágyan beívelt, Zámbó Márton pedig fejjel a kapuba továbbított 1–0. Öt perccel később az egyik vendég védő, a tizenhatos vonala előtt durva szabálytalanságot követett el Zámbóval szemben, amiért a játékvezető kiállította. Mivel a Csákvárnak már nem volt több cseréje így tíz emberre fogyatkoztak. Balogh Pál felajánlotta, hogy menjen vissza a kiállított játékos, de erre a vendégek nem tartottak igényt. A hátralévő időben többet támadott a hazai gárda, de több gólt nem tudott elérni.

– A felkészülés ezen szakaszában, egy újabb NB II-es csapat ellen kimondottan jó mezőnymunkát láttam. A támadó zónából azonban még mindig hiányolom a sokkal racionálisabb befejezéseket. Önbizalom növelésére is jó volt ez a találkozó, mert minden győzelem építi a csapat önbizalmát, ezért is fontosak ezek a mérkőzések, mondta Balogh Pál.

Ezen a mérkőzésen sokkal gyorsabban játszott a Tiszakécske, mint az őszi szezonban, kevesebb érintővel játszottak, így folyamatosabb lett a játék. Ha másodosztályú ellenfél ellen ilyen ritmust tudnak diktálni, akkor a bajnoki mérkőzésen is ezt meg kell majd mutatni, és akkor nem lehet gond a cél elérésével, a bajnokság megnyerésével.

Új játékosokat is fel lehetett fedezni a pályán. Pataki Bence Nyíregyházáról érkezett kölcsönbe, Bányai Péter pedig Mezőkövesdről, mind a ketten fiatalok. A vezetőedző szerint nem nevekben gondolkodtak, hanem olyan agilis fiatalokban, akik meg akarják mutatni a játéktudásukat és részt akarnak venni olyan sikerben, ahol a bajnokság megnyerése és a feljutás a cél.

Tiszakécskei LC–Aqvital FC Csákvár 1–0 (0–0)

Tiszakécskei első félidő: Baráth – Antal G., Csáki, Valencsik, Géringer, Marsa, Horváth E., Boldizsár, Sallai D., Pataki, Bányai.

60. perc után: Prokop – Pintér, Balázs B., Tamás, Grünvald, Krupánszki, Tóth B., Burdika, Vajda, Sipos Z., Zámbó M.

Vezetőedző: Balogh Pál

Gólszerző: Zámbó M. 60. perc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában