Labdarúgás

2025.01.15. 17:31

A Kecskeméti TE szerb csapattal meccselt

Kedden megérkezett, majd szerdán már le is játszotta az első edzőmeccsét a február eleji NB I.-es rajtra készülő Kecskeméti TE a törökországi edzőtáborban. A Kecskeméti TE ellenfele az első találkozón szerb Radnicki Nis volt. Az első félidő négy gólt is hozott, a csapatok végül nem bírtak egymással.

A Kecskeméti TE ellenfele, a Radnicki Nis a 11. helyen áll hazája bajnokságában, a szerb Szuperligában. Néhány sikertelen és alsóbb osztályban töltött évet követően a csapat a 2012-es élvonalba történt feljutását követően 2018-ban a harmadik, egy évvel később már a második lett a tabellán, ami a klub történetének legjobb eredménye mind a mai napig. A szép eredményeknek köszönhetően a nemzetközi porondon is megmutathatta magát a Nis. Az őszt nem a legjobb formában zárták, hiszen az utolsó öt meccsüket elveszítették a szerb Szuperligában. A keretük nagyjából fele hazai játékos, de sok légiós is szerepel náluk, akad kameruni, ghánai, jamaikai dél-koreai, bolgár és bosnyák futballistájuk is. A január 11-én induló török edzőtáborba már néhány bejelentéssel érkeztek, három távozó mellett három érkezője van Nikola Drincic vezetőedzőnek. A keretük összértékét a Transfermarkt jelenleg 10.7 millió euróra becsüli.

Kecskeméti TE, labdarúgás
Driton Camaj (fekete mezben), a Kecskeméti TE játékosa vezet akciót a Radnicki Nis ellen
Fotó: Nyitray András

A Kecskeméti TE egy délelőtti átmozgató edzést követően futott ki a pályára a szerb csapattal esedékes felkészülési mérkőzésre. Gera Zoltán, a hírös városiak vezetőedzője ezúttal Nikitscher Tamást és Rjaskó Mihályt nem nevezte a mérkőzésre, míg az edzőtáborba a régóta egyéni rehabilitációs munkát végző Banó-Szabó Bence valamint Papp Milán és Kovács Kolos el sem utazott a kerettel. Már a bemelegítés alatt hatalmas vihar alakult ki, a mérkőzés pedig a baljós előjeleket nem meghazudtolva szakadó esőben kezdődött el.

A találkozót nagyon agilisan kezdte a Radnicki Nis, aminek némi szerencsével meg is lett az eredménye: a 13. percben egy a lila-fehérek által felívelt labdát visszafejeltek a középpályáról, ami alaposan megcsúszott a felázott talajon, Vanja Ilic megszerezte a labdát, kapura tört és nem is hibázta el helyzetét, 1-0. A kapott gól nem szegte kedvét a kecskemétieknek, több formás akciót is sikerült vezetniük, ám a kapu előtti megoldások eleinte nem voltak kellően pontosak. Egészen a 22. percig, akkor a jobb oldalon Katona Bálinthoz került a labda, aki tökéletesen adta azt be, a befelé húzódó Zeke Márió pedig kitűnő ütemben érkezett és a léc alá bombázott, 1-1. Nem sokáig örülhettek a lilák az egyenlítésnek, ugyanis két perccel később szabadrúgáshoz jutottak a szerbek. Az eredeti lövés a kapufáról még kijött, ám a kipattanóra Marko Petkovic reagált a leggyorsabban és be is lőtte a kapuba a labdát, 2-1. Mezőnyben ezt követően is kiegyenlített csata zajlott, majd a 35. percben egy gyors kecskeméti támadásból megszületett a meccs negyedik gólja, ami kísértetiesen hasonlított az elsőre. Ezúttal Berki lépett fel az akcióval a jobb oldalon, lapos beadását aztán ismét Zeke juttatta a kapuba, 2-2-es állás mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.

A szünetben sort cseréltek a felek, így a második negyvenöt percben gyakorlatilag egy új meccs kezdődött. Rögtön az elején López és Meszhi támadta bátran a Radnicki Nis védelmét, meg is szerezték a labdát, ám a Kecskeméti TE ukrán középpályásának a lövésébe belevetődött a kapus. A mérkőzés ezen szakaszában jóval kevesebb ziccert dolgoztak ki a csapatok, mint korábban. A Radnicki egy szöglet után tudott csak komolyabb veszélyt kialakítani, de a fejes mellé ment. A 70. percben Vattay tűzött rá egy lecsorgó labdát 18 méterről, de nem talált kaput. A meccslabda Kovács Barnabás előtt adódott, akit Pálinkás szolgált ki tökéletes centerezéssel, de közeli lövését nagy bravúrral védte a kapus, így maradt a 2-2.

Radnicki Nis (szerb I. osztály) – Kecskeméti TE 2-2 (2-2)

Kecskeméti TE, 1. félidő: Kersák – Berki, Botka, Belényesi, Katona L., Zele – Katona B., Bocskay, Zsótér – Lukács, Camaj.

Kecskeméti TE, 2. félidő: Varga B. – Nagy K. (Kotula 68.), Szabó A., Vágó, Polyák, Májer – Meszhi, Vattay, Kovács B. – López (Montiel 68.), Pálinkás.

Gól: Ilic a 13., Petkovic a 25. illetve Zeke a 22. és a 35. percben.

A Kecskeméti TE a következő törökországi felkészülési mérkőzését szombaton vívja, Gera Zoltán csapata akkor a bolgár első osztályú Krumovgrad együttesével találkozik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában