2025.01.24. 18:24
A Kecskeméti TE lengyel csapat ellen zárta az edzőtábort
Pénteken két mérkőzést vívott meg az februári NB I.-es rajtra Törökországban készülő Kecskeméti TE gárdája. Délután a lenyel Bruck-Bet Termalica volt a Kecskeméti TE ellenfele.
A nap második felkészülési mérkőzésén először egy lengyel lövés jelentett veszélyt az 5. percben, amely nyomán a labda megpattant, és éppen ezért lett veszélyes, Varga azonban ki tudta ütni a labdát a bal alsó sarok elől. A 8. percben gyorsan jöhetett volna egy kecskeméti gól is: López beadása után Camajt még megelőzték, de a kipattanót López már kapura tűzte, ez kijött a kapusról, viszont Májer ismétlése már nem talált kaput. A 13. percben Zsótér próbálkozott szabadrúgásból, de a sorfalról fölé perdült a labda. Alig húsz perc telt el, amikor Vargának ismét dolga akadt, előbb egy kontra után jutott el lövésig a Termalica, majd távolról próbálkoztak, de Varga ezúttal is a helyén volt. A 32. percben Driton Camaj hozta magát lövőhelyzetbe, ám nem találta el igazán jól a labdát, amely így a jobb alsó sarok mellé ment. A félidő hajrája a lengyeleké volt, a 35. percben a bal oldalon bontottak, és az akció végén Zapolnik jó ütemben érkezett a kapu elé, 1-0. Szünet előtte növelte is előnyét a Termalica, egy gyors ellentámadást lekészítés után Karasek fejezett be pontos lövéssel, 2-0.

Fotó: Nyitray András
A második félidőben rögtön megvolt a lehetőség a szépítésre, Májer azonban a jobb alsó sarok mellé lőtt az 50. percben. A folytatásban egyre inkább sikerült átvenni a Kecskeméti TE-nek a kezdeményezést, és a 63. percben ennek gól lett a jutalma, López 16 méterről megtalálta a rést a lábak között, majd a bal alsó sarkot lőtte ki, 1–2. A hajrában is akadtak még sanszok a beadások után, a cserék is jól szálltak be, a 82. percben éppen Vattay lőtte fölé kapásból Camaj beadását, de gól már nem született a meccsen.
Bruck-Bet Termalica – Kecskeméti TE 2-1 (2-0)
KTE: Varga B. – Montiel, Rjaskó, Szabó A., Kovács B., Májer – Meszhi (Nikitscher 66.), Bocskay (Vattay 66.), Zsótér (Polyák 66.) – Camaj, López.
Gól: Zapolnik (34.), Karasek (42.) ill. López (62.)