Röplabda

2025.01.23. 10:48

A Kecskeméti RC drámai csatában kapott ki – galériával

A Kecskeméti RC szerdán este vívta meg a röplabda férfi Magyar Kupa elődöntőjének az első mérkőzését, a vendége a Kazincbarcika volt. Drámai, a végletekig kiélezett csatában a vendégek nyerték a mérkőzést, 3-2- arányban, a döntő azonban még nem úszott el Deák Márk csapata számára, a Kecskeméti RC a február 5-i visszavágón még fordíthat.

Aki megjelent Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban a Kecskeméti RC és a GreenPlan VRCK Magyar Kupa elődöntőjének az első mérkőzésén, az minden bizonnyal óriási küzdelemre számított, hiszen várható volt, hogy mind a két csapat tagjai alaposan odateszik magukat, és minden tudásukat elővéve megpróbálnak előnyt szerezni az elődöntő kazincbarcikai visszavágójára. Aki gigantikus összecsapásra számított, nem is csalatkozott. A mérkőzés este nyolc órakor kezdődött, és tíz óra után tíz perccel ütötték be az utolsó pontot. És azt a pontot a kazincbarcikaiak ütötték be, így 3-2 arányban ők nyerték a találkozót. Ami kecskeméti szemmel különösen fájó, hogy négy alkalommal is mindössze egyetlen pont választotta el a Kecskeméti RC-t attól, hogy tekintélyes előny birtokában, 3-0-ás győzelemmel utazhasson el a visszavágóra és vívja ki a Magyar Kupa döntőjébe jutást. A végig oroszlánként küzdő hazaiaknak ugyanis az első két játszmát megnyerték – az elsőben 22, a másodikban 23 pontot engedélyezve a vendégeknek – , és a kétszettes előny birtokában a harmadik játszmában is volt négy meccslabdájuk is – az első 24-22-es hazai vezetésnél –, azokat azonban hárították a vendégek, és onnan egy elképesztő barcikai talpra állás és fordítás tanúi lehettek azok, akik látták az összecsapást. 28-26-ra nyerte végül a sokáig a hazaiaknak álló harmadik játszmát a Kazincbarcika. 2-1-es állás után a vendégek viszonylag simán, 25-17-re behúzták a negyedik szettet – alighanem elsősorban lelkileg hatalmas féket jelentett a hazaiak lelkén, hogy még ott mozgott a fejekben, hogy óriási lehetőségről maradtak le az előző etap zárásánál. 

Kecskeméti RC, Kazincbarcika, röplabda
A Kecskeméti RC a Kazincbarcika ellen játszott szerdán
Fotó: Bús Csaba

Hazai pályán kapott ki a Kecskeméti RC

Az ötödik játszmában még egyszer összekapta magát a Kecskeméti RC, megpróbálta megnyerni a mérkőzést, 7-7-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, rendre a hazaiak vezettek, és minden egyes pontnál egyenlítettek a vendégek. 8-7 után azonban lassan, de fokozatosan ellépett Toronyai Miklós együttese, és végül 15-11-re behúzta az ötödik játszmát, és 3-2 arányban megnyerte a mérkőzést. Elkeseredésre tehát volt ok a hazai oldalon, de büszkeségre, sőt bizakodásra is. Utóbbira nagy szükség is van, hiszen a döntőbe jutás még nem úszott el, van még egy visszavágó, azt február 5-én, Kazincbarcikán vívják.

– Gratulálok a Kazincbarcika csapatának – kezdte értékelését a mérkőzést követően Deák Márk, a kecskemétiek vezetőedzője. – Ez a második 3-2-es mérkőzésünk, és akárcsak az első, ez is vereséggel végződött. Mentálisan teljesen összeomlott a csapat, miután három mérkőzéslabdát nem tudtunk befejezni, ez egyik csapat ellen sem fogadható el. Ennek ellenére elégedett voltam a fiúkkal, ugyanis bebizonyították, hogy tudunk mi nagyon jól röplabdázni. Fizikailag elfogytunk a végére, ez tény. Mi tagadás, nem lesz könnyű a kazincbarcikai visszavágó, de ebben a párharcban még bármi megtörténhet. Küzdeni fogunk a döntőbe jutásért.

– Gratulálok a srácoknak, nagyot küzdöttünk megint – értékelt Toronya Miklós, a kazincbarcikaiak mestere. – Az elején semmi nem jött össze és a Kecskemét uralta a játékot, de amint a szervákon tudtunk változtatni, és agresszívebben tudtunk nyitni, úgy megkönnyebbült a blokk és a mezőnyvédekezésünk. A negyedik szett közepétől éreztem azt, amit a Pénzügyőr és a Debrecen elleni mérkőzésen, hogy a srácok küzdenek a győzelemért. Az első lépést megtettük, de nincs lefutva a párharc, otthon egy jobb játékkal be kell biztosítani a helyünket a döntőben.

KECSKEMÉTI RC–GREENPLAN-VRCK 2:3 (22, 23, –26, –17, –11)

Férfi röplabda Magyar Kupa elődöntő, 1 mérkőzés.

Kecskemét, Messzi István sportcsarnok, játékvezetők: Barabás Barnabás, Jámbor Tamás.

Kecskeméti RC: Gacs 9, Török S., Farkas P. 14, Flachner 15, Varga P. 29, Minemura 12. Csere: Török Zs. (liberó), Mócza. Edző: Deák Márk

VRCK: Óhidi, Péter M. 3, Garan 13, Pozzobon 31, Péter B. 19, Cziczlavicz 16. Csere: Kiss M. (liberó), Nikolov 3, Kisházi 1, Fecske. Edző: Toronyai Miklós

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:3, 5:4, 10:7, 13:12, 19:16, 20:21, 21:22. 2. játszma: 2:6, 7:8, 11:10, 15:11, 18:17, 21:19, 24:20. 3. játszma: 2:1, 3:4, 7:6, 13:8, 16:15, 19:20, 24:22. 4. játszma: 3:2, 5:8, 6:11, 9:16, 12:17, 13:20, 16:24. 5. játszma: 3:2, 4:5, 7:8, 8:11, 11:13



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában