2025.01.16. 09:48
A Kecskeméti RC igazolta a papírformát a Dág vendéglátójaként – galériával
A középmezőnyhöz tartozó Kecskeméti RC a sereghajtó Dág KSE csapatát fogadta a férfi röplabda NB I. Extraligában, az alapszakasz 15. fordulójában. A Kecskeméti RC volt a találkozó esélyese, és Deák Márk csapata igazolta is a papírformát.
A bajnokságban a két csapat október 27-én találkozott először, akkor a Dág KSE volt a pályaválasztó, azt a mérkőzést magabiztosan, 3-0 arányban nyerte a Kecskeméti RC. A két csapat kecskeméti összecsapása előtt a Kecskeméti RC tizenkét meccséből hatot nyert meg, hatot veszített el, a Dág ugyanakkor hat győzelemmel és hét vereséggel a 8. helyen állt. Ezzel együtt mindenki hazai győzelme várt, és nem is kellett csalatkozniuk a szurkolóknak, Deák Márk csapata a tiszta játékidőt tekintve 64 perc alatt megnyerte a mérkőzést. Az első játszmában 17 pontig jutottak a vendégek, a másodikban 15 pontot tudtak szerezni, a harmadik, utolsónak bizonyult szett lett a legszorosabb, akkor 20 pontig jutott a vendégcsapat. Vezetni mindössze két alkalommal tudott a Dág, egyszer az első játékrész elején, egyszer pedig a záró szett elején – mind a két alkalommal, 1-1-nél vették át a vezetést –, de a jól működő, nagy kedvvel játszó hírös városi gárda hamar fordított, és végül mindegyik játszmát biztosan húzta be a becsülettel küzdő Dág ellen.

Fotó: Bús Csaba
– Örülök, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot – értékelt a találkozót követően Deák Márk, a Kecskeméti RC vezetőedzője. - Jól működött együtt a csapat, sok extrát is hoztunk, mint például mezőnyben vagy sánc munkában.
Szettvesztség nélkül győzött a Kecskemét
Fotók: Bús CsabaKecskeméti RC–Dág KSE 3–0 (-17, -15, -20)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, játékvezetők: Tillmann Gyula, Nagy Zsombor.
Kecskeméti RC: Kiss B., Mócza, Török S., Minemura, Flachner, Varga P. Liberó: Török Zs. Csere: Kocsis, Nagy M. Vezetőedző: Deák Márk.
Dág KSE: Kókai, Boa, Kulcsár, Szabó B., Pongó, Csordás. Liberó: Farkas, Czibula. Csere: Molnár, Lukács, Bandi, Nagy P. Vezetőedző: Buzás Miklós.
A Kecskeméti RC a bajnoki tabellán jelenleg a 6. helyen áll, a következő mérkőzését pedig vasárnap este, 18 órai kezdettel vívja Miskolcom, a MEAFC-Peka Bau vendégeként.