2025.01.18. 13:57
A Kecskeméti LC már javában dolgozik
A Kecskeméti LC felnőtt csapata már január elején elkezdte a felkészülést a vármegyei első osztályú bajnokság február 22-i rajtjára. A csapat vezetőedzője, Márton Pál szerint jól jött a társaságnak a pihenő.
– December 15-én fejeztük be a munkát és január elejéig élvezhették a játékosok a pihenőt – tekintett vissza a Kecskeméti LC mestere. - Azt gondolom, erre a szünetre mindenkinek szüksége volt, hiszen kemény őszön vagyunk túl – utalt a szakvezető arra, hogy nyáron nagy mértékben átalakult és rendkívül fiatal kerettel kezdtek el dolgozni.

Fotó: Vizi Zalán
– Országosan is kiemelkedő, hogy mennyire fiatal kerettel dolgozunk. A megyei élvonalban, tehát a negyedosztályokban közel 300 csapat közül a miénk az ötödik legfiatalabb keret. Ezt a rangsort Bács-Kiskun vármegyében természetesen vezetjük, az átlagéletkorunk 19, míg az SC Hírös-Ép elleni utolsó, idegenben 2–1-re megnyert bajnokin 18,5 év volt. Nem csoda, hogy fejben és fizikálisan is elfáradtunk az őszi szezon végére, ráadásul teljesítményben és eredményességben is az előző félszezon második fele sikerült jobban. Több játékosunk most csöppent bele a felnőtt futballba, és időbe telik, mire mindenki hozzászokik ahhoz, hogy nagyobb felelőssége, adott esetben győzelmi kényszere van. Itt már nem csak a képzés a fontos, hanem az eredményesség is. Ez okozta, hogy egy kicsivel később lendültünk játékba, de amint felvették a felnőtt labdarúgás ritmusát a játékosok, az rögtön eredménnyel is párosult. Ezt támasztja alá az is, hogy csapatunk 15 forduló után 18 ponttal áll, csakúgy, mint tavaly ilyenkor. Csak most sokkal fiatalabb, rutintalanabb kerettel.
A Kecskeméti LC szakvezetése heti öt edzést tart a keretnek. Viszont a tagjai közül sokan a idén tavasszal fognak érettségizni, illetve a tanulás mellett más egyéb elfoglaltságok miatt nem tud mindenki minden tréningen részt venni, ezért biztosít a szakmai stáb heti öt edzést, hogy hetente minden labdarúgó legalább három, négy tréningen részt tudjon venni, és így megkapja a megfelelő terhelést.
A február végi rajtig természetesen több előkészületi mérkőzést is vív a Kecskeméti LC. Az elsőt január 27-én, a Kerekegyháza ellen, majd találkoznak a Cegléddel, az Abonnyal, a Kecellel, illetve egy héttel a bajnokság kezdete előtt a főpróbát a Nagykáta ellen tartják.