2024.12.26. 12:17
SC Hírös-ÉP II: Megfiatalított kerettel is helytálltak
Az SC Hírös-Ép második csapata a 10. helyen zárta az őszt a vármegyei harmadosztályú bajnokság létszámát tekintve a legbővebb, 16 csapatos Északi csoportjában. Az ötven százalékos teljesítménnyel elégedettek az SC Hírös-Ép II. háza táján, annál is inkább, mert rendkívül fiatal csapat hozta ezt az eredményt.
A 16 csapatos mezőnyben a 10. helyen zárt az SC Hírös-Ép II. Ötször távoztak győztesen a pályáról, öt alkalommal osztoztak meg az ellenfelekkel a pontokon, és öt alkalommal szenvedtek vereséget. A társaság 29 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, és 27 alkalommal kapitulált. Ezzel az eredménnyel nem elégedetlenek az SC Hírös-Ép háza táján, egyrészt mert az Északi csoport legfiatalabb keretével érték el, másrészt pedig azért, mert teljesülni látszik a cél, nevezetesen hogy minél több fiatalt sikerüljön beépíteni előbb a vármegye hármas felnőtt, majd lehetőség szerint a vármegyei első osztályban szereplő felnőtt csapatba. Utóbbi kitétel magában hordozza azt a tényt is, hogy eredménykényszer nem nyomja ennek a fiatal társaságnak a vállát. Ezzel együtt természetesen törekednek a minél jobb eredményekre a játékosok is, de a szakvezető, Parázs Benedek is. Mert jól szerepelni nem tilos, másrészt a sikerélmény adja a még jobb eredmények garanciáját jelentő üzemanyagot.

Fotó: Vincze Miklós
– Nehéz és hosszú szezon áll mögöttünk – kezdte az értékelését Parázs Benedek, az SC Hírös-Ép II. szakvezetője. – Főbb célunk a fiatal korosztály beintegrálása volt a felnőtt fociba. Pozitívum, hogy ez a célkitűzés látványosan elkezdett teljesülni, ugyanis több fiatal alapemberünk a vármegye egyben is kapott már lehetőséget. A tavalyi szezonhoz képest újra tudtunk faragni az átlagéletkorunkból. Ez az idén szám szerint 23 éves átlagéletkort jelent. Az osztályunkba mi vagyunk a legfiatalabb csapat és szerintem ezt a statisztikát tekintve az egész vármegyében az élcsapatok közé tartozunk. Rengeteg fiatal, ifista korú játékos kapott lehetőséget nálunk, hogy megmutassa magát. Közülük már tizenketten a csapat keretéhez tartoznak. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy a fiatalításnak van egy hátránya: a rutintalanság. Ez pontokban is kijött náluk, ugyanis az idén ősszel több olyan mérkőzést veszítettünk el, amelyen mi domináltunk, ám nem egyszer figyelmetlenség és a tapasztalat hiánya miatt több fontos pontot is elhullajtottunk. De emiatt nem aggódom, hiszen nagyon fiatal a keretünk, és habár vannak hibák, de teli vagyunk motivált és ambiciózus játékosokkal. Ez egy folyamat. A játékosoknak tapasztalatra van szüksége, ami csak játékidővel és olyan szituációkkal fog javulni, amivel egy bajnoki mérkőzésen fognak tudni találkozni. Ugyanakkor a véleményem szerint a tabellán a tapasztalatlanságunk dacára sem ott állunk, ahol a helyünk lenne. De tanultunk a hibáinkból, leszűrtük a következtetéseket. A szezon utolsó négy meccsén veretlenek maradtunk. Meggyőződésem, hogy szép jövő előtt áll ez a gárda. Remek a hangulat, nagyon jó a közösség. Meg fogunk küzdeni a mostaninál jobb helyezésért, és becsületesen bele fogjuk rakni az ahhoz szükséges munkát. Szerencsére remek az edzéslátogatottság, rendre 20-22 fős keret áll rendelkezésemre. Tavasszal ki fogjuk hozni magunkból a legjobbat és javítunk a tabellán elfoglalt helyezésünkön – jelentette ki Parázs Benedek, az SC Hírös-Ép II. vezetőedzője.