2024.12.27. 13:41
SC Hírös-Ép siker a Hájer Sándor emléktornán
December 27-én, délelőtti kezdéssel rendezte meg a kecskeméti SC Hírös-Ép a 4. Hájer Sándor emléktornát a Messzi István Sportcsarnokban. A tornára öt U8-as csapat nevezett. A végig színvonalas csatákat hozó diadalt a rendező SC Hírös-Ép U8-as csapata nyerte.
A 4. Hájer Sándor emléktornát az idén körmérkőzéses rendszerben szervezték meg a rendezők. Vagyis mindenki találkozott mindenkivel, mindegyik csapat összesen négy mérkőzést játszhatott. Mindegyik találkozó 25 percig tartott. A viadalon a rendező SC Hírös-Ép mellett a fővárosi Budapest Honvéd, a Kecskeméti LC, a Kiskőrösi LC és a szolnoki Szanda Focisuli csapatai indultak. Már két kör után nyilvánvalóvá vált, hogy a végső győzelemre az SC Hírös-Ép, a Kiskőrösi LC és a Budapest Honvéd lehet esélyes. A 6. mérkőzés akár döntőnek is beillett, a hatpontos SC Hírös-Ép és a négy pontos Honvéd találkozott ezen a mérkőzésen. A tétnek megfelelően végig szoros, kiegyenlített mérkőzést vívott a két gárda, a kecskemétiek 2-1 arányban győztek. Ezt követően a Kiskőrösi LC legyőzte a Kecskeméti LC csapatát, és mivel korábban a Honvédól is elvett egy pontot, a Szanda Focisulit pedig biztosan verte, így a torna utolsó előtti mérkőzése, az SC Hírös-Ép-Kiskőrösi LC összecsapás már ténylegesen döntővé avanzsált. A meccsen a hazaiak szerezték meg a vezetést, a vendégek rengeteg energiát fektettek abba, hogy sikerüljön kiegyenlíteni, végül azonban a kecskeméti gárda biztosította be a győzelmét, és nyert 2-0 arányban, és lett tornagyőztes száz százalékos teljesítménnyel.

Fotó: SC Hírös-Ép
A tornát követően különdíjakat is kaptak az arra érdemes játékosok. A torna legjobb játékosa a Kiskőrösi LC ifjú futballistája, Frank Soma lett. A gólkirályi címet az SC Hírös-Ép spílere, Fejér Dániel hódította el. A legjobb kapus címet a Szanda hálóőrének, Vavrik Gézának szavazták meg. Az SC Hírös-Ép tornáin hagyomány, hogy minden viadalon megválasztják a legjobb hazai játékost is, az idén Balázs Zentét találták a legjobbnak.
1. SC Hírös-Ép 4 4 0 0 17-2 12
2. Kiskőrösi LC 4 2 1 1 11-4 7
3. Bp. Honvéd 4 1 2 1 15-5 10
4. Szanda Focisuli 4 1 1 2 5-9
5. Kecskeméti LC 4 0 0 4 0-28 0