2024.12.13. 15:48
Vármegyei rangadót rendeznek Kecskeméten
A férfi kézilabda NB II. G csoportjában már csonka fordulót rendeznek hétvégén, de ez tartogat még egy pikáns vármegyei derbit is. A Kecskemét és a Kiskunmajsai KC egymás ellen küzdve harcol a negyedik helyért, illetve a sikerért is.
A Kecskemét parádésan kezdte az idényt, hiszen első négy meccsét megnyerte a gárda, de ezt követően zsinórban négyszer ki is kapott. A rossz szériát az előző héten sikerült megtörni, ami mindenképpen pozitívum, de azt is hozzá kell tenni, hogy a pont nélküli Kunszentmárton ellen gáláztak a hírös városiak. A negyedik helyért így is nagy csatában vannak még Szeverényiék, hiszen ha nyernek, akkor pontban befogják a jelenleg egy meccsel többet játszó Mizse KC-t, mely már nem lép pályára idén, éppen a Kiskunmajsai KC elleni siker után.

Fotó: Bús Csaba
A Kiskunmajsai KC-nek esélye sem volt
A majsaiak nem érkeznek jó hangulatban a vármegyei derbiről, hiszen Lajosmizsén esélyük sem volt arra, hogy megszorongassák a vármegyei riválist. A Mizse KC gyorsan egy 8–0-os rohamot vezetett, ebből pedig már nem volt visszaút a Tigriseknek. Ahogy a Kecskemétnek, úgy viszont a vendégeknek is van még sansza a negyedik helyre, igaz, egy vereséggel ez igen távol kerülne már a G csoportban.
A mérkőzést vasárnap 16 órakor rendezik a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.