Labdarúgás

2024.12.15. 07:00

Az Újpest otthonában zár a KTE

Az OTP Bank Liga (NB I.) idei utolsó, 17. fordulóját rendezik hétvégén. A Kecskeméti TE érdekes mérkőzésre készül, hiszen részben zárt kapus mérkőzésen az Újpest FC vendége lesz Gera Zoltán csapata.

A Kecskeméti TE egyre inkább kezdi összeszedni magát az év végéhez közeledve, hiszen a lila-fehérek utolsó három fellépésükön nem kaptak ki, öt pontot szerezve. Legutóbb a DVTK elleni döntetlen alkalmával gólt sem kapott az együttes, amire az 1. forduló óta nem volt példa, így volt minek örülni az egy pont mellett is. Bár még mindig sereghajtó a gárda, hátránya az utolsó kör előtt már csak három egység, szerencsés esetben ezt akár még csökkentheti is.

Kecskeméti TE, Fran Brodic, Katona Levente, labdarúgás
A Kecskeméti TE védője, Katona Levente (lilában) most is nagy csatákra számíthat Fran Brodic ellen
Fotó: Bús Csaba / archív felvétel

A KTE védője, Katona Levente szerint sok tényező együttes állása miatt voltak korábban sikertelenek, de mostanra megtalálták a helyes utat, melyen Újpesten is tovább akarnak haladni majd.

– A kilencmeccses negatív széria nehéz időszak volt, de úgy gondolom, hogy fel tudtunk állni belőle, jó úton indultunk el, ez a későbbiekben is lökést adhat még nekünk. Visszatekintve azt mondom, hogy akkor a szerencse is elpártolt mellőlünk, ami befelé pattant korábban, az kifelé, sokszor pedig az év gólját lőtték ellenünk. Látszik viszont mostanra, hogy a védekezésünk kezd összeállni, újra kapott gól nélküli meccset játszottunk, nem mellesleg a támadóink is egyre inkább elkapják a fonalat – mondta a játékos.

A Kecskeméti TE részben zárt kapus meccset vív

Katona Levente első gólját éppen az Újpest ellen szerezte az NB I.-ben, de ez nem párosult sikerrel, emiatt természetesen csalódott.

– A gól előtt egy nagyszerű labdát csavart középre Lu­kács Dani szögletből, én pedig meg tudtam előzni a védőmet, és végül a hosszúba fejeltem. Vegyes érzéseim vannak, hiszen nagy öröm volt számomra az első gól, vezettünk is vele, de sajnos a második félidőben fordított és nyert az Újpest. Nagyon jó csapatnak tartom az Újpestet, több jó játékost is igazoltak nyáron, köztük Horváth Krisztofert. Ugyanakkor úgy gondolom, az NB I.-ben szinte minden párosításban azonos esélyekkel indulnak a csapatok egy meccsen. Tisztában vagyunk az Újpest erejével, de nem feltartott kézzel szeretnénk most sem pályára lépni. Megmondom őszintén, engem inkább motivál és feldob az, ha idegenben is sok a szurkoló, még több koncentráció kell olyankor. Ez most egy ilyen helyzet, annak örülünk, hogy a mi szurkolóink ott lehetnek, természetesen értük is harcolni fogunk a pályán az év utolsó meccsén – tette hozzá a KTE védője annak kapcsán, hogy hazai szurkolók nem lehetnek a meccsen. 

Az Újpest FC tavaly nyáron nagy erőket mozgósított azért, hogy megerősítse keretét, válogatott labdarúgók és minőségi légiósok érkeztek a klubhoz. Jó passzban is van az Újpest, a védekezése különösen stabil, a Ferencváros elleni derbin is újra pontot tudott szerezni. Nem nyerni jártak eddig egymáshoz a csapatok, a Kecskemét is csupán kétszer tudta elhozni a pontokat a Szusza Ferenc Stadionból, igaz, legutóbb éppen 3-0-ra nyert. 

Az Újpest FC és a Kecskeméti TE csatája vasárnap 13 órakor kezdődik  a Szusza Ferenc Stadionban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában