Labdarúgás

2024.09.10. 13:13

A vármegye háromban már csak négy csapat hibátlan

A hétvégén a harmadik fordulót rendezték meg a vármegyei harmadosztályú bajnokság Déli, Északi és Nyugati csoportjában. A harmadik vonal Közép csoportjában ezen a hétvégén rajtoltak el a küzdelmek.

Vincze Miklós

A harmadosztályú bajnokságban három kör után még három csapat százszázalékos. A tabellát jelen pillanatban a Bácsborsód vezeti. A borsódiak a Gara vendégeként tudtak győzni 8–0 arányban. A borsódi gólokon három játékos osztozott. Török Endre négyszer talált be a hazaiak kapujába, Szilasi Richárd és Hercz Dániel egyaránt kétszer-kétszer volt eredményes. A 2. helyen álló Kelebia Tataházán győzött 4–0 arányban. A Borsódnál és a Kelebiánál jóval keményebb meccset játszott a Felsőszentiván a Tompa vendéglátójaként. A hazaiak szerezték meg a vezetést Merkler Tamás góljával, Szakál Tamás előbb egyenlített, majd Kövecses László góljával a Tompa vette át a vezetést. Piukovics Martin egyenlített, de Teleki Martin a 66. percben 3–2-re alakította az állást. A hátralévő időben még két gól esett, és miután mind a kettőt a hazai Merkler Tamás szerezte – a legutolsót a 92. percben –, így a Felsőszentiván 4–3 arányban megnyerte a mérkőzést, amelyen a Tompa a 43. perctől kezdve Kovács Jácint kiállítása miatt tíz emberrel küzdött. 8–1 arányban győzte le a Madarast a Hercegszántó, a Szántó sikeréből Györegy Patrik három góllal vette ki a részét. A Bácsbokod a Bajaszentistvánt fogadta és győzte le Újházi Zsoltnak a 9., Kovács Kristófnak a 89. percben szerzett találatával. A vendégcsapat a 75. percben megfogyatkozott Kelle Martin kiállítása miatt. A Kenderes SE a Mélykút második garnitúráját látta vendégül, Borszéki Levente révén a hazaiak jutottak előnyhöz a második félidő elején, a találkozó hajrájában a vendégek részéről Doszpod József egyenlített, így mindkét fél gyarapította – eggyel – a pontjai számát. Bátmonostoron ezúttal nemcsak a szurkolókra gondoltak, hanem a legkisebbekre is, egy példaértékű gesztust téve a mérkőzés napjára, ugyanis felállítottak a pálya mellé egy ugrálóvárat, ahol azok a gyerekek is kitűnően érezhették magukat, akik nem konkrétan meccset nézni jöttek ki a pályára, hanem inkább szülőt, nagyszülőt kísértek el. 

Szabó Adrián, Beck Martin, labdarúgás
A bajaszentistváni Szabó Adrián (balra) és a bokodi Beck Martin harca a labdáért a Bácsbokod-Bajaszentistván mérkőzésen.
Fotó: Jarmaczkiné Ispánovics Judit

Déli csoport, eredmények: Felsőszentiván–Tompa 4–3, Sükösd–Csátalja 6–0, Bácsbokod–Bajaszentistván 2–0, Kenderes SE–Mélykút II. 1–1, Tataháza–Kelebia 0–4, Gara-Bácsborsód 0–8, Hercegszántói FC–Madarasi SE 8–1.

Az Északi csoportban már csak a Miklósi GYFE mérlege hibátlan, viszont mivel az ő – Helvécián esedékes – meccsüket elhalasztották, a hat pontjuk jelen pillanatban a 4. helyre elég. A tabellát az Izsák vezeti, amely a Jakabszállás fölött aratott meggyőző, 5–0-s győzelmet. A 2. helyen a Pálmonostora áll, amely Földesi Mihály egy és Kovács Norbert egy találatával 3–0 arányban győzte le a Szabadszállást. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Vasutas SK foglalja el, a kiskunfélegyháziak Tiszaalpáron győztek 3–1 arányban. 4–1-re verte a Bugac a Ballószöget, a hazaiak részéről a veterán Szabó Norbert kétszer is betalált, érdekesség, hogy a 2. percre már meg is szerezte mind a két gólját. Rangadót nyert a Katonatelep – a Fülöpszállást győzte le 2–1 arányban –, így a tavalyi bronzérmes már csak egy pontra van a dobogótól. Szoros meccset vívott a Fülöpjakab a Városfölddel. A 47. percben már 2–0-ra vezetett a Városföld Fekete Dávid góljaival. Kürtösi Szabolcs a 75. percben szépített, ám többre ezúttal nem futotta a Fülöpkétől. Két piros lap is színesítette a meccset.

Északi csoport, eredmények: Pálmonostora–Szabadszállás 3–0, Kerekegyháza II.–SC Hírös-Ép II. 2–4, Fülöpjakab–Városföld 1–2, Izsák–Jakabszállás 5–0, Katonatelep–Fülöpszállás 2–1, Tiszaalpár–Vasutas SK 1–3, Bugac–Ballószög 4–1. A Helvécia–Miklósi GYFE mérkőzést december 7-ére halasztották.

A Közép csoportban az első fordulót rendezték meg a hétvégén. A tavalyi bajnok Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE a Déliből a Közép csoportba átkerült Kisszállás vendége volt. A hazaiak alaposan feladták a leckét a címvédőnek, 78 percig nem esett gól. Akkor a tavalyi kaskantyúi házi gólkirály, Kovács Zsolt megszerezte a vezetést a vendégcsapatnak, hét percre rá azonban a hazaiak Bobek Norbert öngóljával egyenlítettek. A 89. percben azonban még egy találat esett, azt a kaskantyúi Fábián Áron szerezte, így ha nehezen is, de megszerezte a három pontot a Közép csoport bajnoki címvédője. A tavalyi ezüstérmes Akasztó FC II. és a tavalyi bronzérmes Kunfehértó mindjárt az első körben megvívhatott egy rangadót. A mérkőzés némi meglepetésre magabiztos vendéggyőzelemmel végződött. Az első játékrészben nem esett gól, a folytatásban Grácz László szerezte meg a vezetést a Kunfehértónak. A hazai Palla Lajos a 62. percben egyenlített, hogy aztán a Kunfehértó egy parádés hajrát vágjon ki. A 77. percben Horváth Ákos révén visszavette a vezetést a vendégcsapat, majd László Benő két, és Grácz László újabb egy találatának köszönhetően 5–1 arányban győzött. A Bócsa biztos győzelmet aratott a tavaly még az Északi csoportban szereplő Tiszasas vendéglátójaként, hazai oldalon a szakosztályvezető Péter-Szabó Zsolt három góllal vette ki a részét a hazai sikerből. Az utolsó félórában döntött – Prucser Zsolt két és Kővári Csaba egy találatával – a maga javára a Kecel FC II. a Balotaszállással szemben, legyőzte a Jászszentlászlót a Soltvadkert II. 

Közép csoport, eredmények: Kecel FC II.–Balotaszállás FC 3–0, Akasztó FC II.–Kunfehértó KSE 1–5, Bócsai SE–Tiszasasi FSE 7–2, Soltvadkerti TE Soltút II.–Jászszentlászlói SE 2–0, Kisszállási SC–Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE 1–2. A Nyugati csoportban már csak két csapat hibátlan. Az élen az Uszód áll, amely a Hajós vendégeként tudott győzni úgy, hogy a hazai gárda a 16. percben már 2–0 arányban vezetett – Vinkó Benjámin öngóljának és Follárdt Lőrinc góljának köszönhetően, a vendégek azonban a 33. és az 53. perc között szerezett három – Zorván Szilárd, Medovy Arnold és Borsos Tamás által jegyzett – gólnak köszönhetően fordítani tudtak. Rangadónak ígérkezett a Bátya és a Szentmárton összecsapása, hiszen a tavalyi 5. helyezett fogadta a tavalyi 4.-et. Meglepően biztos győzelmet aratott a Szalkszentmárton, amelyet népes szurkolótábor is elkísért az idegenbeli összecsapásra is. Hétgólos győzelmet aratott a Kecel Senior vendégeként a Dunaegyháza, a vendég Felker Barnabás klasszikus mesterhármassal indította a mérkőzést, a 32. percre háromszor talált be Falus Levente kapujába. A Dunavecse és a Harta II. 3–3-as döntetlent játszott egymással, győzni tudott a Szakmár Császártöltésen. 

Nyugati csoport, eredmények: Dunavecse–Harta II. 3–3, Hajós–Uszód 2–3, Bátya–Szentmárton 1–4, Császártöltés–Szakmár 0–2, Kecel Senior-Dunaegyháza 0–7. A Fajsz–Dunaszentbenedek mérkőzést november 23-ára halasztották.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában