Labdarúgás

2024.09.14. 19:21

Három góllal vitt el három pontot Kecskemétről a Jánoshalma

Az egyaránt két lejátszott meccsből három pontot szerző SC Hírös-Ép és a Jánoshalmi SE csapott össze Kecskeméten a vármegyei első osztályú bajnokság 4. fordulójában. A végig kiegyenlített mérkőzést a találkozó utolsó harmadában fordította a maga javára a vendégcsapat.

Vincze Miklós

A nehéz pályán, szakadó esőben két, jól felkészített csapat kiegyenlített csatáját hozta az első játékrész, gól az első félidőben nem esett. Az 57. percben Gáspár szögletét követően a kapu elé berobbanó Jesic ugrott a legmagasabbra, és a hazai kapuba fejelt, 0-1. Továbbra is óriási csata folyt a pályán, a hazai gárda kereste a lehetőséget, a Jánoshalma taktikusan védekezett, és igyekezett veszélyes kontrákat vezetni. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt hazai kapuskirúgást követően hamar megszerezték a vendégek a labdát, a félpálya közelében Papp Dominik kapta a játékszert, aki felnézett, és – helyzetfelismerésből és kivitelezésből jelesre vizsgázva – a kapujába még vissza nem ért Kormos felett a hosszú sarokba emelt, 0-2. A hosszabbítás harmadik percében egy labdaszerzést követően Áberhardt balról, közel harminc méterről szép gólt lőtt a rövid alsó sarokba, 0-3.

Jánoshalmi SE labdarúgás
A Jánoshalmi SE a Kecskeméten aratott győzelem után.
Fotó: Vincze Miklós

Nagy Krisztián: – Bosszús vagyok amiatt, hogy kikaptunk úgy, hogy hatvan percig domináltunk a mérkőzésen, ám aztán elég volt egyetlen hiba, hogy az ellenfél megszerezze a vezetést. Bosszús vagyok amiatt is, hogy egy a játék képét tekintve minimum kiegyenlített mérkőzést végül három góllal veszítettünk el, mert nem volt ekkora különbség a két csapat között ezen az ikszes mérkőzésen. A csapatom küzdőszellemével, küzdeni akarásával ugyanakkor elégedett vagyok.

Sarok Attila: – Az első félidőben nagy küzdelem folyt a pályán, a nehéz talaj is megnehezítette, hogy a megszokott játékunkat játsszuk. A második félidőben taktikát váltottunk, áttértünk a kétcsatáros játékra ugyanúgy, mint az előző fordulóban. Ez meghozta a gyümölcsét. Jól szálltak be a cseréink is, felőröltük az ellenfelet, így véleményem szerint megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

SC Hírös-Ép Egyesület-Jánoshalmi SE 0-3 (0-0)

Kecskemét, vezette: Kósa Gábor (Décsi Krisztián, Petrovszki Zsanett)

SC Hírös-Ép: Kormos – Szász, Palatinus, Rákóczi, Győrfi, Patvaros, Gavula, Tóth B. (Kövecs 72.), Gréczi (Ágoston 22.), Bessenyei, Nna nna. Vezetőedző: Nagy Krisztián.

Jánoshalma: Lengyel – Rádai, Zsoldos, Busa (Romoda 59.), Stojanovic, Jesic, Gáspár (Ádelhardt 74.), Nagy R. (Suhajda 76.), Szabó Sz. (Rajsli 69.), Papp, Erhardt. Technikai vezető: Sarok Attila.

Gól: Jesic az 57., Papp a 85., Ádelhardt a 93. percben.

Sárga lap: Patvaros 56., Nna nna 84. illetve Jesic 54. perc.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában