2024.09.08. 16:00
A Kecskemét a Szeged ellen maradt alul
A pénteki, PVSK elleni siker után szombaton a Szeged ellen játszott edzőmeccset a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Az első, szoros félidő után a vendégek triplaesője döntötte el a mérkőzés kimenetelét, a Kecskemét így kikapott.
Kiegyenlített volt az első öt perc, majd a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét hatpontos előnyre tett szert, amelyből négyet meg is tartott az etap végére, 16-12. A folytatásban triplákkal zárkózott a Szeged, 23-23-nál egál állt a táblán. A vendégek elkapták a ritmust, 28-36-ra lógtak meg, a félidő előtt két gyors kosárral 33-36-ra kapaszkodtak vissza a kecskemétiek.
Felváltva estek a kosarak, a Szedeák viszont pontosabb volt a befejezésekkel, 38-45 volt a harmadik negyed derekán az eredmény. Hárompontosokkal növelték a differenciát a Tisza-partiak, 46-59-cel ért véget a harmadik felvonás. A záró etapban is távolról találtak be magas százalékkal a vendégek, míg a Kecskemétnél a palánk alól termelték az egységeket, 52-65. A hajrában Ivkovic Stojan az eddig kevesebb játékpercet kapó fiataloknak is lehetőséget adott. A végeredmény: 63-79.
Ivkovic Stojan szakmai igazgató: – Kemény, fizikális meccset játszottunk. A Szeged megmutatta, hogy nagyon jó munkát végeznek, gratulálok a kollégának. Mindenkinek fel kell kötni a gatyát majd ellenük. Valószínűleg, ha nem játszottunk volna tegnap is, akkor egy egál meccs lett volna. Mindenki szerepet kapott, nem volt sérülés, sok kérdésre kaptunk választ. Alapvetően elégedett vagyok, nyilán akkor jobban az lennék, ha nyertünk volna.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–SZTE-Szedeák 63–79 (16-12, 17-24, 13-23, 17-20)
Férfi kosárlabda felkészülési mérkőzés, Messzi István Sportcsarnok.
KTE pontszerzők: Wittmann 8/3, Rakicevic 9/3, Ivkovic 9, Lee 7/3, Karahodzsics 10, Tóth Barna 5/3, Körmendi 8/6, Schöll 7.