Labdarúgás

2023.09.22. 21:50

Drazic duplájával győztesen távozott a Mezőkövesd Kecskemétről – galériával, frissítve

A válogatott szünet után a Mezőkövesdet fogadta a Kecskeméti TE az OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozón semmi sem jött össze hazai oldalon, míg a Mezőkövesd Drazic kimagasló teljesítményével elvitte a pontokat.

Nyitray András

Elvitte a három pontot Kecskemétről a Kövesd

Fotó: Bús Csaba

A meccs első kaput eltaláló lövésére negyedórát kellett várni, ekkor a tizenhatoson belül feltűnő Zekétől került ki a labda Pálinkáshoz, akinek a visszapasszolt beadását Zeke küldte Piscitelli felé, ám a hálóőr védeni tudott. A következő helyzet is a KTE előtt adódott, Zsótér felívelt passza után Horváth próbálkozott kapásból, de mellé ment. A Mezőkövesd a védők mögé belőtt labdákkal próbálkozott, a 27. percben Drazic lépett ki ilyen helyzetből, de Belényesi nagyot mentett. Pár perccel később aztán egy védelmi megingást kihasználva Drazic egyedül vezethette rá Varga kapujára a labdát, ám a hálóőr a helyén maradt, kivárt és hatalmasat védett. Öt perccel a félidő előtt Horváth lőtt távolról fölé. A 43. percben megint Drazic került helyzetbe, jó beadást kapott, de közelről mellé pofozta a labdát bevetődve. A szünet előtt még megrezdült a mezőkövesdi háló, azonban Zsótér lesről talált be, így gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a játékosok.

A második játékrész Brtan fejesével kezdődött, de nem volt veszélyes Varga kapujára. Az 57. percben szabadrúgáshoz jutott a Kecskemét, arra lehetett számítani, hogy Szuhodovszki ráküldi, de lepasszolta Horvátnak, aki mellé tüzelt. Nem sokkal később Zsótér is nagy lövéssel jelentkezett, de Piscitelli kitornázta a léc alól. A 63. percben a kihagyott hazai helyzetek megbosszulták önmagukat, Drazic vezette be a tizenhatoson belülre a labdát, ott maradt előtte szerencsével, s elpasszolta a kapus mellett, 0-1. Ezután két percen belül kétszer is Horváth kísérletezett, de mindkét lövése elsuhant a kapu mellett. A 74. percben óriási tűzijáték alakult ki a kövesdi kapu előtt, Tóth szépen fordult le védőjéről, de lövése elakadt a blokkban, majd a szöglet után Horváth próbálkozását is tisztázták, míg Vágó fejese elpattogott a gólvonal előtt. 

A 79. percben aztán megint elfutott Drazic, a visszaérkező védőket kicselezte és belőtte a második gólját, 0-2. 

Három perccel később hazai szögletet követően Szalai Gábor fejelhetett, de ezen a napon semmi sem sikerült támadásban a Kecskemétnek, ebből sem lett gól. A 88. percben ki más, mint megint Drazic került nagy helyzetbe, de nem tudott mesterhármast szerezni. A vendégek viszont így is győztek és megszakították a hat meccsen át tartó hazai győzelmi sorozatot.

Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC 0–2 (0–0)

Kecskemét, 3647 néző, Vezette: Dr. Csonka Bence (Buzás Balázs, Szécsényi István)

KTE: Varga B. – Májer (Szűcs 60.), Szabó (Szendrei 82.), Belényesi, Szalai, Zeke (Leoni 60.) – Vágó, Szuhodovszki, Zsótér (Kiss B. 60.) – Horváth, Pálinkás (Tóth B. 60.). Vezetőedző: Szabó István

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Beriashvili, Pillár, Nahirnij – Brtan (Cseri 64.), Cseke, Vajda (Gomis 64.) – Drazsics (Szalai J. 92.), Babunszki (Nagy G. 84.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Drazsics (64., 79.)

Sárga lapok: Szuhodovszki (38.), Belényesi (48.), Vágó (62.) ill. Kállai (32.)

Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője: – Gratulálok a mezőkövesdieknek a győzelemhez. Okosabban, taktikusabban és a helyzeteket sokkal jobban kihasználva megszerezték a győzelmet. A mérkőzés egészében az ő akaratuk érvényesült. Az első félidő kiegyenlített volt, habár volt Drazic-nak egy nagy ziccere. A szünetben felhívtuk a figyelmet az átmenetekre, tudtuk, hogy a Mezőkövesd mélyen védekezik és jó kontrákra képes. Több védekezési hibánk is volt, ezeket ki kell elemezni és tanulnunk kell. Ahogyan a meccs előtt is mondtam, a kövesdi csapat nem oda tartozik, ahol éppen áll

a tabellán, ezt ma be is bizonyította. Együtt nyerünk, együtt veszítünk. A feladatunk az lesz, hogy a srácokat lelkileg is támogassuk, hiszen menni kell tovább, nehéz összecsapások várnak ránk.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Nehéz helyzetben vágtunk neki ennek a mérkőzésnek és nem kell ecsetelni, hogy mennyire örülünk az első győzelmünknek. A tervünket a játékosaink maximálisan meg tudták valósítani. Az első félidőben még kimaradtak a helyzetek, de a szünetben megbeszéltük, hogy ha így folytatjuk, meg lesz a munkánk gyümölcse. Az elmúlt héten tudtunk először teljes létszámmal edzeni, számunkra az lenne az ideális, ha most kezdődött volna a bajnokság. Még a kupakiesés ellenére is úgy érzem, mentálisan mostanra állt össze a csapat. Sokat tettünk a sikerért. Bár néha a szerencse is mellénk állt, de úgy gondolom, megérdemelten győztünk.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában