2023.09.16. 07:00
Bicskén vívná ki a továbbjutást a Tiszakécskei LC
Hétvégén a 3. fordulóval folytatódik a MOL Magyar Kupa. A Tiszakécskei LC a harmadosztályú Bicskei TC vendége lesz szombaton.
Fotó: Szentirmay Tamás
A bicskei csapat az NB III. észak-nyugati csoportjában a tizedik helyen áll a tabellán. A laikusok számára akár azt is jelentheti ez, hogy szombaton könnyű mérkőzés vár a másodosztályú Tiszakécskére. Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy egy kupamérkőzés egészen más, mint egy bajnoki forduló. Itt nem lehet hibázni, annak komoly következményei lehetnek.
A Bicske csapatánál dolgozik Kislőrincz György, aki éveken keresztül sportigazgatóként tevékenykedett Tiszakécskén. Rajta kívül egy korábbi tiszakécskei játékos is található a bicskei keretben, név szerint Benke Áron. A Tisza-partiaknál az elmúlt évi keretből tizenhatan távoztak, és tizennyolcan érkeztek. Ezek között a játékosok között ott van Máté Zsolt is, akinek meghosszabbították a szerződését. A két Lovas testvér Andor és Zsombor pedig visszatért a KTE harmadosztályú csapatától. A legújabb igazolása a klubnak Bertus Lajos, aki Kecskeméten kezdett el futballozni, de játszott a Puskás Akadémia, a Paks, a Mezőkövesd és a Diósgyőr csapatában is.
Amint azt szokták mondani, a kupában minden lehetséges, hiszen a kisebb játékerőt képviselő egyesületek is felszívhatják magukat és okozhatnak meglepetést, ezzel tisztában van Erdei Carlo, a csapat kapitánya is.
– Több játékos is érkezett hozzánk az elmúlt időszakban, akikkel még igazából nem tudtunk teljesen összekovácsolódni. Azt szeretnénk, hogy csapatként tudjunk együttműködni, ehhez azonban kell még idő. A mi keretünk még csak most alakult ki, de azon dolgozunk, hogy az új játékosokkal minél hamarabb megtaláljuk a közös nevezőt. A vezetés nagyon jól döntött, mert minőségi játékosokat igazolt. Reménykedünk abban, hogy a játékukkal minél hamarabb hozzá tudnak tenni ahhoz, hogy a céljainkat el tudjuk érni. Természetesen csapatunk számára fontos az, hogy tovább jussunk a kupában. Az utolsó években nehéz sorsolásunk volt, mert szinte mindig első osztályú csapatokkal játszottunk az első mérkőzéseken. Most fordult a kocka és egy harmadosztályú csapat, a Bicske lesz az ellenfelünk. Ettől függetlenül nem számolunk könnyű mérkőzésre. Egy volt csapattársunk Benke Áron is ott játszik. Lehet, hogy ő tud majd valamit mondani a játékunkról, de most már nem az a csapat van, mint két évvel ezelőtt, csak néhányan maradtunk a régiek közül. Bízom abban, hogy sikerrel vesszük majd az akadályt, és mehetünk tovább a következő fordulóba – mondta Erdei Carlo.
A Bicske TC–Tiszakécskei LC mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik a Bicskei TC sporttelepén.