Labdarúgás

2023.06.08. 18:29

Körmöczi Dominik a Borotával bajnok lett, Kecskeméten edző

Az egyesület fennállása óta először szerzett a vármegyei másodosztályban bajnoki címet a Borotai SE, és első ízben lett aranyérmes a gárda csapatkapitánya, Körmöczi Dominik is. A borotai csapatkapitány az idei tavaszon már nemcsak mint felnőtt labdarúgó szerepelt kiválóan, hanem Kecskeméten ígéretes utánpótlásedzőként is bemutatkozott.

Vincze Miklós

Körmöczi Dominik a Borota mezében a Dusnok elleni rangadón

Fotó: Pozsgai Ákos

A bajnokságok zárásakor újabban megannyi képet lehet találni a közösségi médiában büszke csapatokról, játékosokról, akik érmekkel, trófeákkal feszítenek. Körmöczi Dominik az idén kétféle garnitúrával is büszkélkedhetett, hiszen a vármegyei másodosztályú Borota felnőttcsapatával is bajnok lett, és a Kecskeméti LC U13-as csapatának az edzőjeként is csupa aranyérmes lurkó közt mosolyog.

– Igazi aranyéremről csak a nagypályás bajnoki szereplésem kapcsán beszélhetünk, a gyerekekkel az alsóházban lettünk elsők, noha mi úgy indultunk neki, hogy a bajnokság végén akár bajnokok is lehetünk, de valójában nem így van, ennek ellenére nagyon örülünk, hogy a tavasz folyamán ilyen remekül szerepeltünk, és a gyerekeknek is olyasmi az élmény, hogy bajnokok lettek. 

Így tehát kétszeres bajnoknak érzem, de valójában egyszeres bajnoknak mondhatom magam.

Egyszeres, ugyanis jó ideje futballozik már, de felnőtt­csa­pattal aranyérmet még nem sikerült szereznie. – Olyan már volt, hogy közel jártam hozzá. Amikor Bácsalmáson játszottam, akkor egy igen színvonalas ifjúsági bajnokságban lettünk másodikak a Kecskemét mögött. Az egy remek társaság volt, amelynek az is mutatja az erejét, hogy már 16–17 évesen bátran betettek minket a felnőttbe, és a későbbiekben a keret kilencven százaléka meghatározó játékossá vált a megye egyben. Aztán felnőttel Jánoshalmán két egymást követő évben lettünk másodikak, és tavaly Borotán szintén a második helyen végeztünk – egy pont hátránnyal a Kunbaja csapata mögött –, úgyhogy épp ideje volt előrelépni. 

Körmöczi Dominik életében újabban tehát két vonal fut párhuzamosan, az egyik a megyeszékhelyen, a másik Borotán, illetve a megye kettő Dél különböző helyszínein, idegenbeli meccseken. Nem is könnyű összehangolni ezt a kettős életet.

A Borota csapata
Fotó: Rátkai Zoltán

– Nehéz összehangolni a munkahelyet és a mérkőzéseket, hiszen a gyerekeknek és nekem is hétvégén vannak a találkozóink, és emellett még kiscsoportos és egyéni képzéseket vezetek a Score Training Systemnél. Annyiban mondhatom, hogy szerencsés vagyok, hogy általában az egyik – a gyerekfoci – délelőtt bonyolódik, míg a másik délután, így ha olykor lóhalálában is, de odaértem a felnőtt meccsek zömére. Hálás is vagyok a felnőtt csapattársaimnak, hogy annak ellenére is beálltak mögém, hogy a hétköznapokban nem voltam jelen a csapat életében, de persze igyekeztem rászolgálni a bizalomra. Egy biztos: édes teher volt. Szeretek játszani, ezért vállaltam idén ezt a kettős szerepet, de az igazat megvallva, a hétfő reggelek azért elég nehezen indultak az 5 órai kelésekkel, és visszautazásokkal Kecskemétre, ahol reggel már vártak az ovisok. 

A kecskeméti edzősködése újkeletű. – Pécsre járok egyetemre, ott láttam meg egy álláshirdetést. Edzőt kerestek, én pedig mindenképpen mozdulni szerettem volna előre a szakmában, így úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele. Marton Gáborral több beszélgetés után 2022 nyarán kezdtük meg a közös munkát, először táboroztatással, majd a mai nap már kiscsoportos edzések és egyéni edzésekkel is. Az ő ajánlásával egy időben a Kecskeméti LC-hez is beadtam az önéletrajzomat, és itt több beszélgetés és egy hónapos próbaidő után megfelelőnek találtak. Karakas Feri bácsinak ezúton is nagyon köszönöm a lehetőséget. Ugyan az egyetemi éveim alatt volt lehetőségem a PMFC akadémián edzéseket nézni és a későbbiekben aktívan részt venni ezeken az utánpótlásképzéseken, de saját csapatom nem volt, ennek ellenére mégis lehetőséget adtak nekem egy C szintű klubnál, ami ritkaság manapság. Igyekszem rászolgálni a bizalomra. 

Körmöczi Dominik a KLC csapatával
Fotó: Kecskeméti LC

Sok sikerélmény érte a gyerekek körében, mondhatni: megtalálta Kecskeméten utánpótlásedzőként a helyét. – Nagyon jó kis közösségbe kerültem, rendkívül jó velük dolgozni. A kezdeti nyolcas átlagról tizenhatra növeltük a létszámot, azt gondolom, hogy ez is mutatja, hogy mennyire élvezzük a közös munkát. Minden nap tanulunk valami újat, a gyerekek nagyon ambiciózusak, vevők az újdonságokra, állandóan fejlődni és tanulni szeretnének, ennek köszönhetően nem győzőm megválaszolni az edzés közben feltett kérdéseket. Rengeteget fejlődtünk a pályán és azon kívül is. A pályán kívül mutatott viselkedés tekintetében is óriásit léptünk előre, ami – számomra – legalább annyira fontos volt az elején, mint a különböző technikai és taktikai elemekben való pozitív elmozdulás. Ilyen közegben csak jót lehet alkotni, és mi nagyon jó úton járunk.

Pozitív élmények érték tehát Kecskeméten, de nem kevésbé pozitív élmények érték Borotán is, a felnőttcsapatában. Az egyesület a történetének a jelenlegi csúcsára jutott el a vármegye kettes bajnoki címmel. 

– A település életében valóban ez az első megyei másodosztályú bajnoki cím. 

Meg is jegyeztem az utolsó meccs után a srácoknak, hogy lehet, hogy most éppen nem ezzel foglalkoznak, de ez egy óriási dolog, és legyenek rá büszkék. Nagyon kis játékoslétszámmal sikerült megnyernünk a bajnokságot, ami még inkább emeli a teljesítményünk értékét. Ami a csapatot illeti, a bajnokság előtt nagyon sok jó játékos távozott, emiatt lettünk létszámban jóval kevesebben, ennek ellenére a céljaink nem változtak, a bajnoki címért szálltunk harcba. A csapat összhangját mutatja az, hogy mindenki erőn felül teljesítve, ha kellett, olykor sérülten vagy súlyos sérülés után is, de vállalta a játékot. A siker kulcsa az is, hogy a gárdát csupa győztes mentalitású játékos alkotja, ami magától értetődőnek tűnhet, de abszolút nem az, nagyon sok esetben igenis ezen a tényezőn is múlhat egy-egy bajnoki cím. Amikor játszani kellett, akkor játszottunk, amikor pedig küzdeni, akkor küzdöttünk, és együttes erővel majdnem minden mérkőzést sikerrel abszolváltunk. Azt az egyet sajnáljuk, hogy nem tudtunk győztes mérkőzéssel búcsúzni az idei évtől, de egy jó csapat, a Mélykút ellen maradtunk alul, az ünneplést viszont ettől még nem spóroltuk meg, nem is lett volna okunk rá. Remélem, hogy a szurkolók szemében is megbocsátható botlás volt ez, hiszen ezúton is nagyon szeretném megköszönni nekik azt a támogatást, amit nem csak a 2022/23-as idényben nyújtottak nekünk, hanem az ezt megelőző években is. Szeretném tehát megköszönni minden borotai szurkolónak, hogy a hétvégéik nagy részét beáldozva, sok esetben meglehetősen mostoha körülmények között is  elkísértek minket kivétel nélkül minden mérkőzésre. Sajnos nem kaptunk annyi érmet a bajnokság végén, de ez az arany legalább annyira az övék, mint a miénk, játékosoké. Remélem, hogy ez a családias kis légkör megmarad, ami őket illeti, és a jövőben csak többen leszünk. 

Sokaknak újdonság, vagy pontosabban egy meglehetősen nehezen megszokható tény, hogy sok délvidéki játékos szerepel a Borota keretében – igaz, a Borota e tekintetben nincs egyedül –, Körmöczi Dominik viszont nem talál ebben semmi különöset, hiszen ő mire felnőtt labdarúgó lett, szinte ebbe a közegbe nőtt bele. 

– Az idén lett éppen tíz éve, hogy rendszeresen délvidéki játékosokkal játszok együtt – hiszen így volt ez a Bácsalmás, a Jánoshalma, és most a Borota csapatában is –, úgyhogy ha lehet így mondani, akkor én ebben nőttem fel, nekem ez nem újdonság, és nem hátrányát látom ennek, hanem rengeteg barátot szereztem ennek köszönhetően. Ami idegenben a szurkolókat illeti, természetesen szinte minden mérkőzésen érzetük ennek a hátrányát, de ez is csak abban erősített minket, hogy még jobban tartsunk össze. Attól pedig, hogy több délvidéki is oszlopos tagja a keretnek, borotai játékos nem szorul ki a fociból. Erre szolgál a kettes csapatunk. Vannak nagyon jó képességű játékosok ott is, illetve van olyan játékos, aki ott már szerepel, de túl fiatal még, így az életkora miatt nem tudott még szerepet kapni megyei másodosztályban. Bízom benne, hogy a létszám elsősorban velük fog gyarapodni az elkövetkező években. 

A jövőt illetően jóslásra nem vállalkozik, ígéretekre viszont igen, és feladatokra is rábólintott már. 

– Ami a bajnokságot illeti, azt nem tudom, hogyan alakul majd, nem is tudható ez, baljós jel, hogy a mögöttünk álló idényben is kevés csapat vállalta az indulást. A Borota felnőttkeretével kapcsolatosan sem tudom, hogyan vágunk majd neki az ősznek. Ami a gyerekekkel végzett munkámat illeti, Kecskeméten a követező évben is a Kecskeméti LC-nél fogok dolgozni, az U14-es csapat mellett az U9-es csapat irányítása is az én feladatom lesz, ráadásul ott lesz majd az ovifoci is. Úgyhogy nem tudom, mennyi idő fog jutni a focira, de ha felszabadul egy délutánom, azt biztosan a labdarúgás fogja megkapni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában