Teke

2023.06.08. 11:31

Bajnokok a tiszakécskei tekézők

Remek eredményt ért el a Tiszakécskei Tekesport Egyesület. Megnyerték az NB II. Keleti csoportját, és a következő bajnokságban már az NB I.-ben szerepelhetnek. A Magyar Kupában is sikeresek voltak eddig, mert bejutottak a négyes döntőbe, ahol három szuperligás csapattal fognak megmérkőzni.

Szentirmay Tamás

Álló sor, balról: Kokavecz Ferenc, Ohát Imre, Matkovits Péter. Középső sor: Kiss Viktor, Kokavecz Dávid, Bene Ferenc, Szabó Dávid. Elöl: Kokavecz Gergő, Kiss P. Viktor, Méri Martin Márk

Forrás: Beküldött fotó

Az egyesület története viszonylag rövid, mert ez év májusában alakultak Tiszakécske Tekesport Egyesület néven. Az elnök és a csapatvezető egy személyben Kiss Viktor. Természetesen Tiszakécskén előtte is volt, a 80-as évek közepétől helyi tekecsapat, ők a városi sportegyesület tekeszakosztályaként működtek. Abban az időben a megyei osztálytól egészen az NB I.-ig sikerült menetelniük. A legmagasabb osztályt 2015-ben érték el, de egy szezon után búcsúzni kényszerültek. Utána NB II.-esek lettek, és azóta is ebben az osztályban szerepelnek. Ebben a bajnokságban viszont sikerült megnyerniük az NB II. Keleti csoportját, így kvalifikálták magunkat a 2023/2024-es szezonban az NB I. Keleti csoportjába. A tekében azonban nem ez a legmagasabb osztály, e fölött van a Szuper Liga, ami, ha viszonyítani akarunk, akkor a labdarúgó NB I.-nek felel meg.

– Különváltunk a városi sportegyesülettől, és önálló egyesületet hoztunk létre, aminek több oka is volt 

– mondta Kiss Viktor. – Így, hogy önállóak lettünk, több pályázati lehetőség nyílik előttünk, és kicsit egyszerűbb is lesz az életünk. A csapat leginkább helyi tekézőkre épül, tizenkét igazolt játékosunk van, akik rendszeresen játszanak. Közülük hárman légiósok, az ifjúsági játékosunk, Méri Martin és Bene Ferenc kecskeméti, Bogárdi Imre, akit nemrégen igazoltunk le, pedig szegedi. Az NB II.-ben tizenkét csapattal indult a Keleti csoport, ebből nagy részben kelet-magyarországi, illetve budapesti csapatok szerepeltek. Őszi, tavaszi bajnoki rendszerben játszunk, oda-visszavágó alapon mindenki mindenkivel. Az NB II.-ben úgy épül fel egy csapat, hogy kötelező egy ifjúsági korú, vagyis 23 év alatti játékost szerepeltetni. Tehát egy ifjúsági, illetve hat felnőttjátékos alkotja a csapatot mérkőzésenként. A tekére azt szokták mondani, hogy kortalan sport. Budapesten, a városi bajnokságon volt olyan, hogy a két egymás ellen gurító játékos életkora meghaladta a 170 évet. 

De volt olyan is, hogy több mint hetven év volt a különbség a két játékos között. 

A mi csapatunk országos viszonylatban is nézve fiatal, mert a tizenkét főből heten vagyunk, akik 1990 után születtünk. Csapatként alkottunk nagyot az idei bajnokságban. Mindenki hozzátette a magáét. Természetesen mindenkinek voltak jobb és gyengébb mecscsei is. Ha ki kellene emelni játékosokat, elsősorban Méri Martint említeném, mert ő az előző szezonhoz képest komoly fejlődésen ment keresztül, stabil játékossá vált, és ezáltal segítette a csapatot a mérkőzések megnyeréséhez. Jó szezonja volt Köteles Gergőnek is, ő jelenleg a csapat legjobb játékosa – hangsúlyozta az egyesület elnöke.

A mérkőzések úgy zajlanak, hogy egy játékosnak 120 gurítást kell teljesítenie, illetve mindenkinek van lehetősége az első pályán tíz bemelegítő gurításra. A mérkőzés maga 4x30 gurításból áll fel, szetteket lehet nyerni. Minden játékosnak van ledöntött fája az adott mérkőzésen, illetve négy szettpontot szerezhet. Alapvetően a párharcban a szettpontok száma dönt, ami lehet 4–0-tól 2–2-ig is. Egy adott mérkőzésen a játékos ütött fája akkor számít igazán, ha 2–2 a szettarány, mert akkor az a játékos nyer, akinek több az ütött fája.

– Természetesen elvállaljuk a magasabb osztályt. 

A pályánk alkalmas rá, NB I.-es, sőt, szuperligás mérkőzést is lehetne rendezni Tiszakécskén. 

Az infrastrukturális feltételek és a játékosok is adottak az NB I.-hez, de ettől függetlenül tervezünk erősítéseket is. A minimális célkitűzésünk az, hogy szeretnénk a középmezőnyben végezni, de merünk nagyot álmodni, és a dobogós helyet is megcélozzuk. Az első osztály és a másodosztály között annyi a különbség, hogy már nem a felnőttcsapat keretein belül kötelező ifjúsági játékost szerepeltetni, hanem nekik külön kell versenyezni – tette hozzá Kiss Viktor.

Az egyesület a város önkormányzata által adott pénzből tud gazdálkodni, tagdíjakat is szednek, illetve a pálya bérléséből befolyt összegből is tudják fedezni a kiadásaikat. 

Nemcsak a bajnokságban szerepeltek jól, hanem a Magyar Kupában is. 

Ott négyfős csapatok játszottak egymás ellen a négyes döntőbe kerülésért. A Tiszakécske TSE I-es csapata a szerencsés sorsolásnak, illetve a jó teljesítmények köszönhetően bejutott a döntőbe, a Bács-Kiskun vármegyei csapatok közül elsőként. No meg ők az első olyan csapat, akik az NB II.-ből jutottak be a négyes döntőbe, ahol három szuperligás gárdával fognak megmérkőzni a Magyar Kupa-győzelemért június 17-én.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában