Labdarúgás

2023.06.07. 19:31

Az ezüstéremért meccsel a zárófordulóban a Ladánybene

Az már eldőlt a vármegyei harmadosztályú bajnokság Északi csoportjában, hogy a Fülöpszállás lesz a 2022/23-as idényben a bajnok, az ezüst- és a bronzéremért azonban még hárman vannak versenyben. Ezek egyike a Ladánybene, aki egyébként a legelőnyösebb pozícióból vág neki az utolsó fordulónak, hiszen a 2. helyen áll. A csapat szakvezetőjét, Berta Zsoltot kérdeztük az utolsó körre a dobogóra vezető, az idén bizony rögösnek bizonyult útról.

Vincze Miklós

A Ladánybenei LC éremért küzdő csapata.

Fotó: Gulyás Sándor

Tavaly tavasszal a Ladánybene megnyerte a bajnokságot, így aztán némi meglepetést keltett, hogy a csapat az őszi idény elején botladozott, mégpedig olyannyira botladozott, hogy a 8. fordulóban, tehát az őszi idény felénél még csak a 9. helyen állt a csapat. Adódik a kérdés, hogy Berta Zsolt, a beneiek szakvezetője akkor gondolta volna-e, hogy a végén éremért fognak játszani.

– Nem tagadom, hogy nem úgy indult a szezon, ahogy mi azt előzőleg terveztük, de ennek a magyarázata is megvan, hiszen rögtön az idény elején rendkívül fontos emberek estek ki a keretből, és mindannyian a támadó szekcióból. Hriazik Attilára súlyos sérülés miatt nem számíthattunk, Rideg Ferenc visszament dolgozni Ausztriába, a tavalyi gólkirályunkra, Spiegelberger Tamás pedig eltiltás miatt nem szerepelhetett jó darabig. Tavaly, amikor bajnokok lettünk, az egész és során 123 gólt szereztünk, és abból ez a három támadó vállalt magára 67 találatot. Ez mindennél ékesebben vall a nehézségeinkről. Úgyhogy volt bőven átszerveznivaló az ő kiesésük miatt. Így aztán kétségbe nem voltam esve, hanem igyekeztem dolgozni a megoldáson, ugyanakkor bizakodó is maradtam. És nem csak hivatalból,nem csak azért, mert a szakmai munka vezetőjeként – no meg játékosként is – ez kutya kötelességem, hanem mert tudtam, hogy ha sikerül átszervezni a társaságot, akkor majd szépen lassan megindulunk fölfelé. 

Ez így is lett, az ősz vége már kezdett a számunkra egyre jobban alakulni, olyannyira, hogy tulajdonképpen az éllovashoz képest is lőtávolba értünk a téli szünet előtt, és ezzel akkor ebben a helyzetben elégedettek is lehettünk.

Az ősz végén összeszedett lendület aztán tavasszal is vitte tovább a csapatot. – Az ősz végén tehát elkaptuk a fonalat, és a tavaszunk már a bajnoki címvédő mércéjével mérve is jól sikerült. Persze sikerülhetett volna akár még jobban is, de volt néhány pont, amit hazai pályán felelőtlenül eltékozoltunk. Otthon nem szabadott volna elveszíteni a Jakabszállás elleni meccset, illetve nagy luxus volt a Bugacot hagyni az utolsó pillanatokban kiegyenlíteni. Ezek a pontok most nagyon hiányoznak. De említhetném a fülöpszállási rangadónkat is, amelyen vezettünk, de aztán mégis csak fordított a hazai gárda. A bajnoki cím valós esélye nagyjából akkor úszott el a számunkra. De el nem voltunk elkeseredve, hiszen tudtuk, hogy nagy harcot kell még vívni, eredményes hajrát kell bemutatni az idén még az éremért is.

Számolgatni Ladánybenén is számolgatnak, vagyis tisztában vannak azzal, hogy a hétvégi, Szabadszállás elleni rangadó egy igazi ki-ki mérkőzés. Három csapat áll 55 ponttal a tabellán a 2, 3., 4., helyen, a Ladánybene, a Szabadszállás és a Helvécia. Aki a ki-kimeccset, vagyis a Bene-Szállás rangadót elveszíti, az akár még a dobogóról is lecsúszhat, amennyiben a Helvécia hazai pályán begyűjti a pontokat.

– A matekozást elvégeztük, látjuk, hogy mi a feladat, de nem spilázzuk túl ezt a hétvégi mérkőzést. 

A célunk ugyanakkor ugyanaz, mint minden hétvégén, ezúttal is győzni szeretnénk. 

Egy biztos: ha sikerül megszereznünk a három pontot, akkor ezüstérmesek vagyunk, és akkor nem kell számolgatni. Ha ugyanakkor véletlenül nem jönne össze a célunk, akkor sem dőlne össze a világ, hiszen tudjuk, hogy egy rendkívül viszontagságos éven vagyunk túl. Viszont ha már a hajrába ilyen közel kerültünk az éremszerzéshez, sőt, az ezüstéremhez, akkor ezt a lehetőséget most már nem szeretnénk elszalasztani. Várjuk a szurkolóinkat is szombaton, nagy szükség lesz most a biztatásukra – invitálta a drukkereket a rangadóra Berta Zsolt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában