2023.04.21. 18:00
Szabadszálláson szerepel a tavasszal még hibátlan Pálmonostora
A hétvégén a 21. fordulót rendezik meg a vármegyei harmadosztályú bajnokság Déli, Közép és Nyugati csoportjában, az Északi csoportban pedig a 23. kör következik.
A Garát irányító Szemerédi Imre, mögötte pedig a monumentalitásával nem riogató garai kispad
Fotó: Márton Anna
A Déli csoportban az éllovas Dunagyöngye SK szabadnapos, ezt kihasználhatja arra, hogy pontszámban utolérje a szeremleieket a 2. Vaskút és a 3. Gara, ugyanakkor egyiknek sem lesz könnyű dolga, a Vaskút Kisszállásra, a Gara pedig Bácsalmásra látogat.
Az északi éllovas Fülöpszállás be akarja söpörni a három pontot az SC Hírös-Ép II. vendéglátójaként. A 2. Ballószögre hazai pályán kemény meccs vár az 5. Ladánybene ellen, a Helvéciának a Vasutas SK vendégeként kell pontokat szereznie, hogy biztosan tartsa a harmadik helyet, vagy akár előzhessen. Szurkolói csemege a dobogóért harcoló Szabadszállás, és a tavasszal még száz százalékos Pálmonostora összecsapása.
A Közép csoportban már nyolc pont az éllovas Vadkert II. előnye, a Vadkert a Tabdit látja vendégül, a 2. Kunfehértó pedig a Bócsát. A 3. helyen álló Kiskőrösi LC II. szomszédvári derbit vív a Kecel II.-vel.
A Déli csoport éllovasa, a Dunapataj a sereghajtó Dunavecsét fogadja. A 2. helyen álló, hét közben a kupában a legjobb hat közé jutó Apostagnak nehéz dolga lesz, hiszen Kunszentmiklóson szerepel. A pontokat ugyanakkor szeretnék behúzni, hiszen a Bátya egy fajszi győzelemmel megelőzheti őket. A szintén kupatovábbjutó Uszód szomszédvári derbit vív a Dunaszentbenedekkel.
SZOMBAT, 17.00
Vármegye III., Dél: Kisszállás–BSE Vaskút, Bácsalmási PVSE II.–Garai KSE, Madarasi SE–Felsőszentiván, Bácsbokod–Kenderes SE, Borotai SE II.–Bácsborsódi SK.
Vármegye III., Észak: Ballószögi FK–Ladánybenei LC, TRD Szabadszállás–Pálmonostora SE, Vasutas SK–Helvécia, Fülöpszállás–SC Hírös-Ép II.
Vármegye III., Közép: Kiskőrösi LC II.–Kecel FC II., Kaskantyúi FSE–KEcel Senior, Vadkert FC STE II.–Tabdi, Szank OBSE–Akasztó FC II., Kunfehértó–Bócsai BL SE.
Vármegye III., Nyugat: Dunapataji KSE–Dunavecsei SE, Miklósi GYFE–Apostag KSE, Uszód–Dunaszentbenedek, Tass–Szakmár, Fajsz–Bátya.
VASÁRNAP, 17.00
Vármegye III., Dél: Hercegszántói FC–Tataháza SE
Vármegye III., Észak: Jakabszállás–Fülöpjakab, Jászszentlászló–Katonatelep, Kerekegyházi SE II.–Tiszaug KSE.
Vármegye III., Közép: Tázlár–Balotaszállás FC, Császártöltés ESFK–Izsáki SSE.
Vármegye III., Nyugat: Hajós–Harta SE II.
Vármegye III., Déli csoport
1. DUNAGYÖNGYE SK 19 14 1 4 100–24 43
2. VASKÚT 18 13 1 4 75–29 40
3. GARA 19 13 1 5 59–29 40
4. MADARAS 18 12 2 4 65–26 38
5. BÁCSBORSÓD 19 11 2 6 62–41 35
6. BÁCSBOKOD 18 10 1 7 30–33 31
7. BÁCSALMÁS II. 18 8 3 7 44–49 27
8. FELSŐSZENTIVÁN 19 8 2 9 42–47 26
9. KENDERES 19 7 3 9 39–55 24
10. BOROTAI II. 18 5 1 12 27–52 16
11. KISSZÁLLÁS 18 4 4 10 24–29 16
12. TATAHÁZA 19 2 1 16 14–83 7
13. HERCEGSZÁNTÓ 18 2 0 16 16–100 6
Vármegye III., Észak
1. FÜLÖPSZÁLLÁS 20 17 2 1 77–26 53
2. BALLÓSZÖG 21 13 6 2 74–33 45
3. HELVÉCIA 20 13 4 3 55–27 43
4. SZABADSZÁLLÁS 20 12 5 3 45–22 41
5. LADÁNYBENE 20 12 1 7 58–30 37
6. BUGAC 21 11 4 6 55–42 37
7. KATONATELEP 21 9 6 6 38–30 33
8. PÁLMONOSTORA 20 10 2 8 57–50 32
9. KEREKEGYHÁZA II. 21 8 4 9 56–56 28
10. TISZAUG 21 7 3 11 51–60 24
11. VASUTAS SK 20 6 4 10 39–50 22
12. JAKABSZÁLLÁS 21 5 5 11 34–53 20
13. FÜLÖPJAKAB 21 1 5 15 26–95 8
14. SC HÍRÖS-ÉP II. 20 1 4 15 38–90 7
15. J.-SZENTLÁSZLÓ 21 1 1 19 28–67 4
Vármegye III., Közép csoport
1. VADKERT II. 20 18 1 1 91–16 55
2. KUNFEHÉRTÓ 20 15 2 3 93–34 47
3. KISKŐRÖS II. 20 14 2 4 73–28 44
4. KASKANTYÚ 20 13 1 6 73–33 40
5. AKASZTÓ II. 20 12 4 4 61–27 40
6. BALOTASZÁLLÁS 20 10 4 6 65–34 34
7. KECEL II. 20 10 1 9 59–50 31
8. BÓCSA 20 9 2 9 62–57 29
9. IZSÁK 19 8 1 10 40–57 25
10. CSÁSZÁRTÖLTÉS 20 6 3 11 38–58 21
11. TÁZLÁR 20 4 2 14 31–86 14
12. SZANK OBSE 20 3 1 16 33–85 10
13. TABDI 19 2 1 16 22–90 7
14. KECEL SENIOR 20 2 1 17 12–98 7
Vármegye III., Nyugati csoport
1. DUNAPATAJ 18 14 4 0 60–13 46
2. APOSTAG 18 14 1 3 73–15 43
3. BÁTYA 19 13 2 4 64–21 41
4. USZÓD 19 12 2 5 63–27 38
5. SZENTMÁRTON 19 11 3 5 66–38 36
6. SZAKMÁR 18 10 3 5 54–29 33
7. DUNASZENTBENEDEK 18 9 3 6 44–28 30
8. MIKLÓSI GYFE 19 9 1 9 61–34 28
9. FAJSZ 19 6 3 10 45–50 21
10. HAJÓS 18 5 2 11 31–45 17
11. HARTA II. 18 2 2 14 26–76 8
12. TASS 19 1 0 18 24–121 3
13. DUNAVECSE 18 0 2 16 13–127 2