Labdarúgás

2023.03.19. 19:46

Négy gól ért egy pontot Nyárlőrincen

A tizenhat kör után 29 ponttal 4. helyen álló Nyárlőrinc a 38 ponttal a második Soltot fogadta a vármegyei másodosztályú bajnokság Északi csoportban, a 17. fordulóban. A mérkőzés hatalmas csatát és döntetlent hozott.

Vincze Miklós

A nyárlőrinci Kovács Mihály (labdával) mesterhármast szerzett

Fotó: Szentirmay Tamás

Hónapok óta fej-fej mellett halad az éllovas SC Hírös-Ép és a Solti FC, és a soltiaknak ezen a hétvégén lehetőségük nyílt az előzésre, miután szombaton nagy meglepetésre a Kunszállás legyőzte a kecskeméti SC Hírös-Épet. Vaskó József csapata abban a tudatban lépett pályára Nyárlőrincen, hogy győzelem esetén két pont előnnyel átveszik a vezetést. Persze tudták, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Nyárlőrinc is éremért harcol. Az első játékrészben azonban úgy tűnt, mégiscsak gyerekjáték lesz megszerezni azt a két pontos előnyt, a 20. percben már 2–0-ra vezettek, majd egy 3–1-es állás után 4–2 lett a félidő a Solt javára. Igen ám, csakhogy a második játékrészben már csak a hazaiak találtak be, mégpedig az a Kovács Mihály köszönt be még kétszer, aki már az első játékrészben is betalált, így a végeredmény végül 4–4 lett. Ezzel végül átvette a vezetést a Solt, viszont pontelőnyre nem sikerült szert tennie a jelenlegi fő rivális SC Hírös-Éppel szemben.

Vármegye II., Északi csoport

Nyárlőrinci LSC–Solti FC 4–4 (2–4)

Nyárlőrinc, vezette: Krepsz László (Herceg Tamás, Viskovics László)

Nyárlőrinc: Balla – Palatinus, Sajtos, Sáfár, Kovács M., Németh (Kecskés 14.), Malomsoki (Nyúl 71.), Medveczki (Tóth R. 46.), Faragó, Kasza (Bali 55.), Csomor (Rimóczi 55.). 

Solt: Borbély – Fehér, Facskó (Puskás 62.), Szalánczi, Nagy M., Tóth M., Hajdú, Madár (Kurta 75.)Biró (Nitsch 58.), Cislo, Pribék. Technikai vezető: Lázár Norbert.

Gól: Malomsoki 22., Kovács M. 39., 53., 65., illetve Tóth M. 11., Nagy M. 20., Fehér 31., Pribék 42. 

Sárga lap: Kovács M. 51. illetve Biró 59., Facskó 64., Madár 74., Puskás 90., Hajdú 91. , 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában