Kézilabda

2023.03.31. 21:22

Értékes pontot gyűjtött be a KTE-Piroska Szörp

A Kecskeméti TE-Piroska Szörp a férfi NB I./B 23. fordulójában az Optimum Solar-Békési FKC-t fogadta péntek este a Messzi István Sportcsarnokban. Bár a hazaiak a szünetben négy góllal is vezettek, végül be kellett érniük a pontszerzéssel, ami így is bravúrnak tekinthető.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Rendkívül lendületesen kezdte a mérkőzést a Kecskemét, a negyedik percben már 4–1-es előnyben voltak a hazaiak Hunyadi gólja után. Bár Horváth László góljaival felzárkózott a Békés, a Kecskemét nem engedte egyenlíteni a vendégeket, s tíz perc elteltével már 10–5-re vezetett. Egy gólszegény periódusa következett ezután a találkozónak, ami ekkora előny mellett a hírös városiaknak kedvezett, a 18. percben Horváth Bálint már 13–6-ra módosította az állást. A forduló előtt 5. helyen álló Békés azért ha lassan is, de kezdett magához térni, Mezei kettőre is felhozta már a félidő hajrájában csapatát, de Szakály hétméterese után végül 20–16-os eredménnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrészben fej fej mellett haladtak a csapatok, az első tíz percben állandósult a négy gól körüli különbség, kecskeméti részről Csuzi, a másik oldalon Horváth László kapta el ekkor a fonalat (25–21). Szakály újra magabiztos volt a hetes vonalról, majd Horváth Andor is bevette a békési kaput, így az utolsó negyedórának 27–23-ról vágtak neki a felek. A fiatal kecskeméti csapat kezdett elfogyni támadásban a végére, Mezei pedig újra felhozta kettőre a BKFC-t. Hatalmas küzdelem és több hiba jellemezte az utolsó tíz percet, majd az 54. percben már a másik oldalon volt az előny Haszilló találata után, Mezei újabb két villanása révén pedig már 30–32-re vezettek a vendégek. Horváth Bálint keze ezután kétszer is halálpontosan célzott, Hunyadi kiállítása miatt azonban az utolsó percre emberhátrányba került a KTE. Mezei a hetest is belőtte, de a nagy akarattal küzdő hazaiak Deák góljával végül az egyik pontot otthon tartották (33–33).

Bár a Kecskemét tetemes előnnyel is vezetett a mérkőzés folyamán, az előzetes esélyek, illetve a hajrában bekövetkező fordulatot nézve, összességében értékes pontot szerzett Tóth Norbert együttese.

– 53 percig mi irányítottuk ezt a mérkőzést. Az utolsó periódusra azonban sajnos elfáradtunk, gyermeteg hibákat követtünk el. Nagyon sokat készültünk a Békés játékára, és azt gondolom a meccs nagyobb részében mind támadásban, mind védekezésben jól reagáltunk azokra a játékhelyzetekre, amiket gyakoroltunk. Az első félidő különösen jól sikerült, hiszen egy alapvetően stabil, remek védekezéssel rendelkező Békésnek 20 gólt dobtunk. Ha a tabellát és az eddigi eredményeket nézem, akkor bravúrpontot értünk el. A meccs összképét tekintve viszont részben sajnálom, hogy a többgólos előnyüket nem tudtuk győzelemre váltani, másrészt azonban örömteli, hogy az utolsó percekben, amikor a Békés két góllal ellépett, nem adtuk fel és kihoztunk egy döntetlent ebből. Hatalmas öröm számomra, hogy sok néző kilátogatott a csarnokba, nagy erőt adtak nekünk, köszönjük a támogatást! Összességében büszke vagyok a fiúkra! Minden egyes pontnak óriási jelentősége van, hogy elérjük a céljainkat – értékelt Tóth Norbert, a KTE vezetőedzője.

Kecskeméti TE–Piroska Szörp–Optimum Solar-Békési FKC 33–33 (20–16)

Kecskemét. Vezette: Hornyik, Zörgő

KTE: Radvánszki (k), Aleksza (k), Szakály 5 (3), Csuzi 2, Papp I., Horváth A. 3, Csengeri 2, Horváth B. 6, Szeverényi 5, Forgás 4, Lukács, Tóth Sz., Hunyadi 5. Bálint, Deák 1. Vezetőedző: Tóth Norbert

Békés: Takács Sz. (k), Kiss O. (k), Novák 3, Balogh 1, Kovács Sz., Szász 3, Haszilló 7, Fedor 1, Varsandán, Árpási, Mezei 8, Horváth L. 7, Dávid 1, Laufer 2, Hrabák. Vezetőedző:

Kiállítás: 6 perc ill. 8 perc.

Hétméteres: 3/3 ill. 4/4

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában