Labdarúgás

2023.02.04. 16:56

Ponttal tért haza Paksról a KTE

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Kecskeméti TE a Paksi FC vendége volt. A találkozó nem a látványos játékról, hanem inkább az viharos erejű szél miatt maradhat emlékezetes, mely alaposan próbára tette a csapatokat. A látottak alapján reálisnak mondható eredmény született a pontosztozkodással.

Nyitray András

Döntetlent játszott a Kecskemét Paks ellen

Fotó: KTE

Már a bemelegítés alatt sejteni lehetett, hogy a látványos futballra nem sok sansz van, ugyanis olyan hatalmas szélvihar dúlt Pakson, mely teljesen kiszámíthatatlanná tette tulajdonképpen a játékot. A 6. percben Szabó tekert középre, egy sima beadást azonban alapvetően úgy megnyomott a szél, hogy Vargának résen kellett lennie a kapujában. A folytatásban is az időjárás került inkább főszerepbe, Nagy Krisztián negyedik nekifutásra tudott elvégezni például egy szögletet, majd a 21. percben Nagy Gergely kirúgásáról például szöglet lett. A 23. percben alakult ki az első lehetőség, Nagy Krisztián szabadrúgását is megtolta szél, de végül megpattant és kapu mellé ment. 

A 27. percben Haraszti került lövőhelyzetbe, nem is teketóriázott, a jobb alsóba tartó pattogós löketet Varga a kapufára ütötte, ezzel lezárva tulajdonképpen az első félidő lényeges eseményeit.

Az első félidőben inkább a KTE-t támogatta a szél, de ezt a lila-fehérek nem tudták kihasználni, ám fordulás után a Paks sem nagyon tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. Az 58. percben Varga kirúgásából is szöglet lett, így a viszonyok nem igazán változtak, de egy perccel később már Horváth húzott befelé balról a másik kapunál, lövése azonban célt tévesztett. A 61. percben nagy helyzet alakult már ki, egy szép támadás végén Horváth passzolt középre balról, Szuhodovszki a rövidet célozta meg ballal, de Nagy kiütötte a labdát. A hajrában igyekezett még nyomni a hazai csapat, de ez meddőnek bizonyult, Varga két alkalommal is magabiztosan fogta a hazai játékosok távoli próbálkozásait. A 94. percben akár meg is nyerhette volna a KTE meccset, zsinórban a harmadik vendég szögletet Belényesi csúsztatta a kapufára, így gól végül nem született a meccsen.

Paksi FC – Kecskeméti TE 0-0 (0-0)

Paks, 1502 néző. Vezette: Farkas Ádám (Szert Balázs, Aradi József)

Paks: Nagy G. – Sajbán, Kinyik, Kádár, Osváth – Windecker, Papp – Bőle (Skribek 72.), Haraszti (Balogh B. 80.), Szabó B. (Hahn 66.) – Varga B. Vezetőedző: Waltner Róbert

KTE: Varga B. – Nagy K. (Katona M. 94.), Szabó A., Rjaskó, Belényesi, Hadaró (Zeke 78.) – Vágó, Szuhodovszki (Polyák 94.), Banó-Szabó (Meszhi 87.) – Katona B. (Horváth K. 46.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István

Waltner Róbert, a Paksi FC vezetőedzője: – Megtettünk mindent a győzelem érdekében, a Kecskemétnek talán egy helyzete volt emlékeim szerint, a végén ez a kapufa. Az első félidőben jobban játszottunk a szembe szél ellenére is. A második félidőben is többet támadtunk, de ilyen körülmények között nehéz volt folyamatos játékot kialakítani, és a Kecskemét egyébként is az egyik legjobban védekező csapat. Volt két-három lehetőségünk is, pár centivel ment el a lábak előtt a labda ezekben a szituációkban. Mentünk a győzelemért az utolsó percig, amit sajnos nem sikerült megszerezni. Három kemény meccsünk volt ezen a héten a három dobogóssal, szereztünk végül két pontot. Bízom benne, hogy a kupában továbbjutunk, majd Debrecen ellen meglesz az első győzelmünk is a tavaszi szezonban.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Örülök az egy pontnak, mert ezzel elértük a 30 pontos lélektani határt is. Két mérkőzésen szereztünk eddig négy pontot a Paks ellen, ami szintén pozitívum, ennek szintén örülhetünk. Az első félidővel ezzel együtt nem voltam megelégedve, mert a Paks sokkal jobban alkalmazkodott a nehéz időjáráshoz, ennyit jelent talán az a rutin, ami náluk már megvan. A szél hiába támogatott minket, nem tudtunk dominálni. A szünet hosszúra is nyúlt, volt mit átbeszélnünk ebben a helyzetben. Annak különösen örülök, hogy nem kaptunk gólt, mert ez kevés csapatnak sikerül. A döntetlent reálisnak érzem, mert mindkét csapatnak volt helyzete, de talán igazságtalan lett volna, ha bármelyik is nyer ma. Bízom benne, hogy a folytatásban majd jobban is tudunk még játszani ennél.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában