Kosárlabda

2023.01.23. 13:17

Pontszegény mérkőzésen maradt alul a KTE U23-as gárdája

A KTE-Duna Aszfalt U23-as csapata a NYÍKSE-Szegfű Bútorral csapott össze a napokban.

Nyitray András

Nem tudott győzni a KTE-Duna Aszfalt U23-as csapata

Fotó: Asztalos Szilárd

A férfi NB I./B csoportjának 17. fordulójában a KTE-Duna Aszfalt U23-as csapata alsóházi derbit vívott a sereghajtó NYÍKSE-Szegfű Bútor otthonában. A találkozó rendkívül kevés pontot hozott, ugyanis egyik csapat sem találta meg a dobását, a mezőnyből 30 százalék alatt teljesített mindkét együttes, ebből a hazaiak jöttek ki jobban. 

– Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak, mert kemény, küzdelem volt a mérkőzésen. Védekezésben meg tudtuk valósítani, amit célul kitűztünk, de a támadásoknál nem tudtuk az akaratunkat érvényesíteni és a dobóformánk se volt az igazi. Ennek köszönhetjük, hogy nem sikerült győzni – értékelt Hegedűs Gergely. 

NYÍKSE-Szegfű Bútor–KTE-Duna Aszfalt U23 48–38 (16–6, 14–13, 5–9, 13–10)
Nyíregyháza, vezette: Menyhárt, Domán, Marton

NYÍKSE: Skorcov 5, Cvijin 6/6, Földesi 8/6, Gáspár 6, Végső 4/3. Csere: Vida 6/3, Asztalos 6, Kurucz 5/3, Verba 2, Tisza. Vezetőedző: Savic Brane 

KTE: Botka 4, Tóth B. 5, Fazekas 11/6, Velkey 2, Kiss 2. Csere: Takács 8, Lazar 2, Tóth P., Veliczky 1, Gera 3/3. Vezetőedző: Hegedűs GergelyNy. A. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában