Labdarúgás

2023.01.30. 13:03

Klausz László félelmet vélt felfedezni a játékosain a nyitányon – galériával

A Merkantil Bank Liga első tavaszi, egyben 21. fordulójában a Tiszakécskei LC a HR-RENT Kozármislenyt fogadta hazai környezetben vasárnap. Klausz László értékelte a mérkőzést.

Szentirmay Tamás

Klausz László, a Tiszakécskei LC vezetőedzője

Fotó: Szentimay Tamás

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Tiszakécskei LC 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Kozármislennyel a Merkantil Bank Liga tavaszi rajtján, mely után a 11. helyet foglalja el a tabellán jelenleg.  

– Örülök az egy pontnak, de nincs jó érzésem, mert csak az utolsó tíz percben mutattuk azt, amit kellett volna. A játékunk nem azt tükrözte, mint amit a felkészülés alatt nyújtottunk, ahol első osztályú csapatok ellen is helytálltunk. Nagyon sok volt a hiba elől is hátul is, emellett ziccereket hagytunk ki. Az első 15 percben koncentrációs hibákat követtünk el. A Kozármislenynek erőssége, hogy jól hozzák ki a labdát, és abból kontráznak. Kicsit úgy éreztem, hogy az egy, egy elleni játékban féltek a játékosaim – nyilatkozta Klausz László, vezetőedző.

A 21. forduló eredményei: Haladás–Nyíregyháza 0–1, Siófok–Csákvár 2–0, Soroksár–DVTK 0–5, Kazincbarcika–Békéscsaba 1–3, Gyirmót–Dorog 1–1, Ajka–Mosonmagyaróvár 1–1, PMFC–Budafok 0–1, MTK–Szentlőrinc 2–0. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában