Kosárlabda

2023.01.18. 16:47

Az éllovastól szenvedett vereséget a KTE U23

A KTE-Duna Aszfalt U23-as csapata kedd este Budafokon lépett pályára a férfi NB I./B zöld csoportjában, ahol ezúttal a vendéglátók akarata érvényesült a parketten. 

Nyitray András

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A bajnokság éllovasa a szezon során csupán egy mérkőzést veszített el, ennek megfelelően nagy lendülettel kezdte esélyesként ezt a mérkőzést is. A kecskeméti ifjoncok bár becsülettel küzdöttek, fizikálisan fölényben volt a Budafok, amit helyenként gyors játékkal tudtak csak ellensúlyozni. Az első negyedet követően 27–15-re vezetett a hazai csapat, majd a szünetre tovább is növelte előnyét (48–25). A vendégek nem adták fel, becsülettel küzdöttek, s végül egy szoros harmadik etap után az utolsó tíz percet meg is tudták nyerni minimális különbséggel, így a vége 83–57 lett a Budafok javára. 

– Szeretnék gratulálni a Budafok csapatának, a játék majdnem minden elemében felül tudtak múlni minket. Ahhoz, hogy egy ilyen csapatot le tudjunk győzni, taktikailag sokkal jobban kell koncentrálnunk. Viszont aminek örülök, hogy a fizikális játékot mi gyors játékkal tudtuk ellensúlyozni és többször is nagyon szép könnyű kosarat sikerült szereznünk. Ez a része pozitív volt – értékelt Hegedűs Gergely edző. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában