Kézilabda

2023.01.29. 10:31

A KNKSE-nek nem volt esélye a meglepetésre

A Kecskeméti NKSE a női NB I./B 16. fordulójában az éllovas Vasas SC vendége volt szombaton. Ahogy arra a papírforma alapján számítani lehetett, a sereghajtónak nem volt esélye az éllovas otthonában a pontszerzésre, az angyalföldiek magabiztosan tartották otthon a pontokat. 

Nyitray András

Az angyalföldiek magabiztosan tartották otthon a pontokat

Fotó: Bús Csaba/archív felvétel

Nagy lendülettel kezdte el a találkozót a bajnokesélyes, hiszen alig tíz perc elteltével már 7–1-re vezetett a hazai fárda, Mátrai Péter ekkor időkéréssel próbálta kicsit megtörni ezt. A Vasas azonban nem torpant meg, egy újabb 7–0-os sorozattal alig negyedóra alatt eldöntötte a lényeges kérdéseket, a KNKSE a 18. percben tudott újra kapuba találni (14–2). Szünetig kicsit hatékonyabb lett a vendégek játéka, de 19–8-ra így is a hazaiak vezettek a félidőben. 

A minőség mellett létszámban is erősebb volt a Vasas, a vendégek érezhetően fáradtak is a második játékrészben ennek megfelelően. Ennek megfelelően az olló tovább nyílt a felek között, s a Vasas végül 38–15-ös sikerrel erősítette meg helyét a tabella élén, míg a KNKSE továbbra is sereghajtó a bajnokságban. 

– Gratulálok a Vasasnak, úgy játszottak, ahogy egy NB I.-es álmokat szövögető csapatnak kell – értékelt a lefújás után Mátrai Péter, a Kecskeméti NKSE vezetőedzője – Reális végeredmény született, jelenleg ilyen küönbség van a két csapat között. Hiányérzetem csak a támadójátékunk miatt van, kicsit lehettünk volna bátrabbak. Nagyon elfogytunk létszámban is, remélhetőleg a jövő héten már többen leszünk a hazai meccsünkre – tette hozzá Mátrai Péter. 

A KNKSE legközelebb a Szombathelyi KKA-t fogadja február 5-én, vasárnap a bajnokságban

Vasas SC–Kecskeméti NKSE 38–15 (19–8) 
Budapest. Vezette: Marosi, Pap
Vasas: Demjén (k) 1, Zsigmond (k), Gaschler 2, Imrei 5, Böhm, Nagy Zs. 1 (1), Speth 4, Domokos 3, Sárkány 4, Szilovics 5, Oláh 3 (1), Blaubacher 2, Dombi 2, Pénzes 3, Györfi 3, Bánhidi. Vezetőedző: Penszki Gergely 
Kecskemét: Molnár (k), Lukács 1 (k), Kollár 1, Berkes-Kaiser 3 (1), Árvai 1, Szabó J., Csorba, Palotás 4 (1), Moharos 5, Pécsi, Megyesi. Vezetőedző: Mátrai Péter 
Kiállítások: 0 perc ill. 2 perc 
Büntető: 3/2 ill. 2/2Ny. A. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában