Kosárlabda

2022.12.09. 21:08

Zsinórban harmadszor győzött a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

A férfi kosárlabda NB I. A. csoportjában, az alapszakasz 11. fordulójában két idegenbeli sikerrel a háta mögött az MVM OSE Lions csapatát fogadta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A hírös városiak megszerezték zsinórban a harmadik győzelmüket.

Vincze Miklós

Townes (fehérben)remekelt.

Fotó: Bús Csaba

Előbb két kettes esett a vendég oldalon, majd a KTE-nél Townes és Karahodzics kezdte meg a pontgyártást, 4–4. Calloway kettő plusz egyes akciót jegyezhetett, Ruják pedig a sarokból volt pontos, 4–10. Townes tempója után labdát szerzett a hazai gárda, a támadás végén pedig Fazekas büntetőzhetett, 8–10. Tartotta minimális előnyét az OSE, ám a 8. percben Wittmann két sikeres egypontosa 14–14-re módosította az állást. Townes révén már a vezetés is megvolt, majd Ivkovic triplája kellett végül hozzá, hogy 21–21 álljon a táblán az első tíz percet követően.

Townes hármasa, és Fazekas ziccere nyitotta a második etapot, 26–21. Dimitrijevic és Illés révén jött vissza az Oroszlány, 26–26. Kucsera villant meg kintről, 29–26-nál időt kértek a vendégek. Illés elkapta a fonalat, újabb hármassal jelentkezett, 29–29. Klobucar extra trojkája jelentette újfent a KTE-vezetést, 34–31. Ivkovic és Townes harcolt ki büntetőket, aztán az amerikai távolról is pontos volt, 40–33. Két perc volt még a szünetig, 44–35-nél időt kért Simon Petrov, a vendégek trénere, mindhiába. Wittmann és Dramicanin pontjai tíz fölé növelték a kecskeméti fórt, 48–35. A pihenőre 48-37-es állás mellett mehettek a felek.

Hárompontosokkal folytatódott az összecsapás: Dimitrijevic, Klobucar, Ruják és Borisov is elsüllyesztett egyet, 54–43. Ritmust fogott az OSE, és az etap közepére 54–49-re zárkóztak. Dramicanin büntetőjét követően Barnjak szerencsével talált be, majd Townes trojkával demonstrálta, hogy nem engedik ki az irányítást kezeik közül, 58–51. Véleményes ítélet után dobhatott egyet az OSE, de Townes ma megállíthatatlan volt, 62–54. Karahodzics zuhant ki a pályáról, a síp néma maradt, Illés viszont a sarokból nem kegyelmezett, 62–57. Kisvártatva Karahodzics pöcizte vissza Kucsera lepattanó dobását, 64–57. Krestinin révén még faragott a hátrányból az OSE, 64–59-cel jöhetett a zárás.

Klobucar verte át a védelmet, majd tört a gyűrűre, ám Illés horogja is beakadt, 66–61. Karahodzics volt határozott a palánk alatt, majd Dramicanin is, 70–61. Jó védekezés után Klobucar nyargalt végig, 72–61-nél időt kért az Oroszlány. Eladták a játékszert, Dramicanin pedig ezt köszönte és kihasználta, 74–61. Dimitrijevic hozta be tíz pont alá csapatát, 74–68. Karahodzics jöhetett büntetőkkel, de csak az első ment be, 75–68. Letámadott a vendég gárda, ám gyorsan átjutott rajtuk a Kecskemét, Karahodzics pedig bezsákolta, 77–68. Labdát szereztek ismét a hazaiak, Kucsera robogott végig, 79–68. Simon Petrov időt kért, de a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét magabiztosan játszott a végjátékban is, és nem engedte ki keze közül a számára nagyon fontos győzelmet. A végeredmény 89–76 lett.

– Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, nagy szerepük volt a mai győzelemben is, de természetesen jár a gratuláció a játékosaimnak is – értékelt Forray Gábor, a kecskemétiek vezetőedzője. – Örömteli, hogy látszik a kemény munka gyümölcse, mert az elmúlt három mérkőzésen a védekezésünknek köszönhetően nyertünk. Az OSE mindvégig keményen harcolt, kellemetlen ellenfél volt, viszont okos döntéseket hoztunk, jól reagáltunk a változtatásaikra. Voltak hullámvölgyeink, de úgy vélem, megérdemelten nyertünk. Dolgoznunk kell tovább, mert még nagyon fontos meccsek várnak ránk, és minél többet szeretnénk belőlük megnyerni.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–MVM-OSE Lions 89–76 (21–21, 27–16, 16–22, 25–17)

Kecskemét: Townes 29/9, Klobucar 12/6, Ivkovic 4, Borisov 3/3, Karahodzics 17. Cserék: Wittmann 4, Fazekas 4, Kucsera 5/3, Dramicanin 11. Vezetőedző: Forray Gábor

Oroszlány: Ruják 10/6, Dimitrijevics 19/3, Carev 8, Calloway 5, Krestinin 9. Csere: Illés M. 13/9, Dorogi 2, Mucza T., Barnjak 8/3, Szabadfi 2. Vezetőedző: Simon Petrov

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában