Kézilabda

2022.12.01. 18:23

Kozármislenybe utazik a KNKSE

A sereghajtó Kecskeméti NKSE az 5. helyen álló Kozármisleny vendége lesz a női kézilabda NB I/B-ben, a 11. fordulóban. A szombat este 18 órakor kezdődő mérkőzés a tabella alapján lehetetlen küldetésnek tűnne, ám mivel a hírös városi hölgykoszorú éppen az előző fordulóban ízlelte meg a siker ízét, lehetetlent, jelen pillanatban nem ismernek.

Vincze Miklós

Nehéz meccs vár a KNKSE-re szombaton

Fotó: Bús Csaba

Fontos győzelmet szerzett a legutóbbi, 10. fordulóban a kecskeméti női kézilabdacsapat, Berkes-Kaiser Melittáék ugyanis a Pénzügyőr csapatát múlták felül egy góllal, és ezzel megszerezték első győzelmüket a bajnokságban. A klub háza táján, no meg a szurkolók körében abban reménykednek, hogy a hírös városiak ezzel a diadallal megtörték a jeget, és az első sikert továbbiak követhetik. Könnyű dolguk ugyanakkor nem lesz a hétvégén, a Kozármisleny otthonában ugyanis bravúr lenne a pontszerzés.

A Kozármisleny ebben a szezonban csupán kétszer kapott ki, mindkét alkalommal bajnokaspiráns ellen: az Eger és a Vasas bírta legyőzni a Baranya megyeieket. Emellett hat alkalommal győztek, háromszor értek el döntetlent, a szombati, Kecskemét elleni összecsapást az 5. helyről várják.

A KNKSE továbbra is küzd a vágyott cél, a bennmaradás érdekében, bár az eredménysora a szombati vendéglátójához képest kevésbé mutatós, hiszen a hírös városiak egy győzelem és egy döntetlen mellett nyolc vereséget jegyeznek.

– Remélem, hogy legutóbbi győzelmünk átszakítja a gátat a lányokban, ahogy azt is, hogy tudunk még a múlt hetinél is jobban és felszabadultabban játszani – nyilatkozta Mátrai Péter, a kecskemétiek edzője. – Nem győzöm meccsről-meccsre hangsúlyozni, hogy ha a technikai hibák számát leszorítjuk, akkor megnő az esélye annak, hogy szorossá tudjuk tenni a meccseinket – meglátjuk, ez elég lehet-e a pontszerzéshez idegenben egy olyan roppant erős csapat ellen, mint a Kozármisleny.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában