Futsal

2022.12.05. 07:00

Az Újpestet fogadja hétfőn a ScoreGoal Kecskemét

A pénteki 6–2-es nyírbátori siker után hétfőn már hazai pályán lépnek pályára az SG Kecskemét Futsal játékosai a férfi futsal élvonalban, a bajnokság alapszakaszában, a 14. fordulóban az Újpestet fogadják a hírös városiak.

Vincze Miklós

Illusztráció

Fotós: Shutterstock

A két együttes az ősszel már a fővárosban összemérte tudását, akkor 5-4-es kecskeméti siker született. 

A lila-fehérek az utóbbi mérkőzéseken rendre pontot, pontokat szereztek, és így továbbra is versenyben vannak a felsőházi helyekért, jelenleg 20 ponttal a 7. helyet foglalják el a tabellán.  

A ScoreGoal Kecskemét Futsal a kötelező győzelmeket begyűjtötte, csak a bajnoki címre is esélyes Berettyóújfalu és Haladás tudta őket megállítani. A hírös városi kék oroszlánok 26 egységgel az 5. helyen állnak. 

–Egy nagyon fontos meccs következik hétfőn az Újpest ellen, hiszen ők is a felsőházba vágynak, akárcsak mi – emelte ki a mérkőzés fontosságát Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója. – A fővárosiak szervezetten játszanak, kompakt csapatot alkotnak, nem szabad, hogy a tabellán elfoglalt helyük kényelmessé tegyen minket. Egy nehéz meccsre számítok. Most az a legfontosabb, hogy fizikálisan és mentálisan is regeneráljunk, mert sűrű a programunk. Úgy gondolom, hogy hazai pályán mindenképpen csak a győzelem lebeghet a szemünk előtt. Mindent megteszünk hétfőn, hogy behúzzuk a három pontot, és nagy lépést tegyünk ezzel afelé, hogy biztosítsuk helyünket a felsőházba. Szurkolóinkra most is óriási szükségünk van, bízom benne, hogy Kecskemét sportszerető közönsége mellénk áll hétfőn. 

A mérkőzés hétfőn este 19 órakort kezdőik a Messzi István Sportcsarnokban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában