Labdarúgás

2022.11.09. 07:00

Rangadót nyert és fellépett a második helyre a BSE Vaskút

Feledhető rajt után két fordulóval az őszi idény vége előtt már a második helyen áll a megyei harmadosztályú bajnokság Déli csoportjában a Bácska SE Vaskút. A csapat technikai vezetője, Kubovics Balázs mutatta be a csapatot, és tekintett vissza arra az útra, amelynek ez a jelenlegi második hely egy szép állomása, a vaskútiak reményei szerint pedig nem is csak a végállomása.

Vincze Miklós

Az elmúlt hétvégén Bácsbokodon lépett pályára a Vaskút. Ki-ki mérkőzés volt ez, hiszen két, a tabellán egymás szomszédságában álló csapat találkozott, a Bácsbokod igyekezett visszaszerezni a Vaskúttól a második helyet, azon a poszton ugyanis egy héttel korábban történt változás kettejük között a Vaskút javára. A Vaskút akkor szombaton legyőzte a Madarast, és már csak szurkolniuk kellett, hogy a Gara másnap legyőzze a Bokodot, akkor ugyanis a második hely nem csak pünkösdi királyság marad. De nem csak szurkoltak, még célprémiumot is beígértek a garaiaknak. Tartották is a szavukat, így került át egy tálca sör Vaskútról Garára. Hogy aztán a vasárnap megszerzett második hely se legyen pünkösdi királyság, azügyben a bokodi meccsen tehettek a vaskútiak. – Rendkívül fontos volt, fontossá vált a számunkra a Bácsbokod elleni mérkőzés – tekintett vissza Kubovics Balázs. – A bajnokságban előzőleg sokáig fej-fej mellett haladtunk velük, ám miután a múlt héten a garai vereségüket követően megelőzhettük őket a tabellán, azt a helyet meg is szerettük volna tartani. És a csapat meg is tett mindent a győzelemért, ahogy ezt az eredmény is tükrözi.

6–0 arányban sikerült nyerniük a rivális otthonában – Bege Tamás, Müller Alex, Nagy Szabolcs, Császár Norbert egy-egy találatával és Ádám Szilárd két góljával –, hogy immáron a dobogón álljanak. Az, hogy egy ilyen szép részsikerhez értek a 2022/23-as bajnokságban Vaskúton, egyáltalán nem a véletlen műve. – A véletlennek itt nem lehetett szerepe, nem is volt, tudatos munka előzte meg ezt, Vaskúton ugyanis egy közösséget kell megszervezni, majd összetartani, és azt véletlenül nem lehet – jelentette ki Kubovics Balázs. – Közel öt évvel ezelőtt alakult újjá egyesületünk, szinte mindent előröl kellett kezdenünk. Akkor új játékosok érkeztek, megújult a vezetőség, és szinte a semmiből kellett egy új baráti kört felépíteni. Akiket felsoroltam, azok közül mindenkinek megvan a maga fontos szerepe abban, hogy jelenleg itt tart az egyesületünk. Az egyesületnél az egyik kulcspozíció Kurucz János vezetőedzőé, aki ismeri a siker receptjét, hiszen húsz évvel ezelőtt már csinált bajnokcsapatot Vaskúton. Ráadásul azóta még képezte is magát, jelenleg UEFA B licensszel rendelkezik, ami NB III.-as felnőtt csapat vezetésére is feljogosítja, a szakmai vezetésen tehát nem múlhat, nem fog múlni semmi. Vele képzeljük el a jövőt, emellett szeretnénk egyben tartani a csapatunkat, és visszatérni arra a magaslatra, amelyen húsz éve járt a csapat. Öt éve dolgozunk ezen, de persze tudjuk, hogy a munkának koránt sincs vége.

Arra a felvetésre, hogy esetleg ő lenne a Minarik Edéje, a mindenese a vaskúti labdarúgásnak, Kubovics Balázs elmondta, hogy minden bizonnyal vannak olyan pontok, ahol hasonlít az alsóbb osztályú foci legendás fiktív hősére, hiszen neki is ugyanúgy szenvedélye a labdarúgás, ahogy Minariknak, és ugyanúgy megtesz a klubért mindent, ahogy a legendás mosodás, Vaskúton viszont annyiban jobb a helyzet, hogy ő ezzel nincs egyedül, ráadásul adott egy megye háromban megfelelő és motivált játékosállomány, no meg egy kiváló edző. Az sem véletlen, hogy éppen mostanság kezd összeérni a szép jelent produkáló, és még szebb jövőben reménykedő vaskúti brigád. – Ahogy mondtam, öt évvel ezelőtt kellett újjászerveznünk a csapatunkat, és a fő szempont, az építkezés alapelve akkor az volt, hogy helyi fiatalok alkossák a csapat gerincét. Akkor a mára már beért fiataljaink többsége még csak tizennégy, tizenöt éves volt. A fizikai adottságaik tehát nem voltak még meg akkor, hogy felvegyék a versenyt a tapasztalt, idősebb játékosokkal, de ezt a hátrányt ellensúlyozta a tehetségük és kitartásuk. Aztán ami az elmúlt években hátrányunk volt, tehát hogy fiatalokból áll a csapat, az mára már az előnyünkké vált. Összeszokott, tapasztaltabb ifjú titánok lettek a serdülő fiúkból. Azt persze be kellett látnunk, hogy ha eredményt akarunk elérni, akkor szükségünk lesz idősebb, rutinos játékosokra is. Sajnos manapság mindennek ára van, még annak is, hogy a megyei harmadosztályban egy idősebb játékos áttegye a székhelyét egy másik klubhoz. E téren a lehető legszűkebb a mozgásterünk. Még a működésre is alig lett meg az elegendő forrásunk, nemhogy arra, hogy meccspénzt fizessünk rutinos játékosoknak. Éppen ezért szeretném kiemelni Bosnyák Krisztiánt, Puskás Csabát és Császár Norbertet, akiknek elegendő volt annyi, hogy leüljünk és elmondjuk a céljainkat, – hogy honnan jövünk és merre tartunk – ahhoz, hogy rábólintsanak a hívásunkra. Persze most, hogy a korábbiakhoz képest megy a szekér, a tehetséges fiatal játékosokat szinte folyamatosan keresik ajánlatokkal, próbálják elcsalni tőlünk. Viszont a többség megértette, hogy mi a célunk, no meg hogy mi rejlik ebben a csapatban, így továbbra is számíthatunk rájuk.

Ami az eredeti, az idei bajnoki rajt előtti célkitűzést illeti, nagyjából jó helyen járnak most, az őszi hajrához közeledvén. – A célkitűzésünk volt, hogy az őszi fordulók végezetével a dobogós helyezést érjünk el, ami eddig teljesülni is látszik. Az első két mérkőzésünket elvesztettük, de utána rendeztük a sorainkat és aztán egy döntetlen mellett minden mérkőzésünket megnyertük. Bízunk benne, hogy minél jobb helyről várjuk a tavaszi folytatást. Azon leszünk, hogy a hátralévő két találkozón is megfelelő szintem teljesítsünk, és olyan helyen zárjuk a tavaszt, ami reményt nyújt arra, hogy idővel, de minél hamarabb eljussunk abba a magasságba, amelyen húsz évvel ezelőtt jártunk.

Mindezen törekvések, és a törekvésekért folytatott munka nem maradt észrevétlen a közvetlen környezetben sem, érezhetően megszaporodott a csapatot támogatók száma. – Egyértelműen elmondható, hogy lényegesen többen járnak ki a mérkőzéseinkre mint korábban, és kialakult egy keménymag is, amelynek a tagjai elkísérnek minket idegenbe is, biztatják, hajtják a csapatot, ha kell dudákkal, dobbal, transzparenssel. Úgyhogy minden elismerésem, elismerésünk a szurkolóink hozzáállása előtt, annál is inkább, mert általában az idegenbeli mérkőzéseinkre is negyven, ötven szurkoló is elkísér bennünket.

A jelen tehát egyelőre szép. A tudatos építkezés, az erejük teljébe érő fiatalok összeszokott kerete néhány rutinos futballistával megspékelve, avatott szakmai munka: mindezeket összegezve megállapítható, hogy a feltételek Vaskúton adottak ahhoz, hogy a közeljövő is szép legyen. Nemcsak reménykednek ebben Vaskúton, hanem dolgoznak is érte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában