Labdarúgás

2022.11.08. 21:49

Veretlenül zárta az őszt hazai pályán a KTE – galériával

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Puskás Akadémiát fogadta a Kecskeméti TE a Széktói Stadionban. A találkozón Corbu révén a vendégek szereztek vezetést, erre Banó-Szabó válaszolt, így 1–1-es döntetlennel ért véget a KTE utolsó hazai mérkőzése 2022-ben.

Nyitray András

A kecskeméti Nagy Krisztián (lilában) és a felcsúti Nagy Zsolt a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Fotó: Bús Csaba

A mérkőzés első próbálkozása a vendégek előtt adódott, Stronati fejelt fölé egy szöglet után. A 10. percben Banó-Szabó cselezte be magát a tizenhatoson belülre, ahol három védő gyűrűjében elesett, de ítélet nem született, majd két perccel később Tóth Barna fordult le szépen Batikról, ám lövése elkerülte a kaput. A félidő felénél újra Banó-Szabó került óriási helyzetbe, már a kapussal szemben volt, amikor összeért Tóth Balázzsal, azonban sem a játékvezető, sem a VAR nem látott szabálytalanságot, így ezúttal sem kaptak tizenegyest a lila-fehérek. Maradt támadásban a KTE, és tíz perccel a szünet előtt előbb Szuhodovszki, majd Nagy Krisztián kísérletezett. A vezető gólt viszont a Puskás Akadémia szerezte meg a 45. percben, miután Puljic egy felívelt labdát visszafejelt Corbunak, aki kíméletlenül bevágta a jobb felsőbe a labdát (0–1). Még az első játékrész ráadásában egyenlíthetett volna a Kecskemét, viszont Szuhodovszki tekerése a tizenhatos vonaláról épphogy mellé szállt.

A második felvonás elején rögtön érezhető volt, hogy a KTE komolyabb sebességi fokozatra váltott. A szünetben csereként beálló Katona passzából Nagy Krisztián lőtt mellé, majd az 51. percben egy kisebb kavarodás után Banó-Szabó elé került a labda, ám a támadó lövését blokkolták. Egy minutummal később azonban már senki sem tudott Banó-Szabó útjába állni, ismét egy lecsorgóra csapott le és a lövése a bal kapufát is érintve eljutott a hálóig (1–1). A Kecskemét az egyenlítés után sem állt le, Tóth Barna és Szuhodovszki is lövéssel próbálkozott, majd a 72. percben Vágó eresztett el távolról egy nagy bombát, amely a felső lécről Rijaskó elé pattant, a védő kapásból szép gólt lőtt, azonban les miatt nem adták meg a találatot. A 82. percben Colley vitte el a kapujából kifutó Varga Ádám mellett a labdát, ám a visszaérő Belényesi hatalmas bevetődéssel megmentette a bekapott góltól a kecskemétieket. A végén a túloldalon is volt meccslabda, Szuhodovszki szöglete után Belényesi fejelt, azonban Tóth védeni tudott. Csak úgy, mint a két csapat felcsúti meccsén, a végeredmény ezúttal is 1–1-es döntetlen lett. Szabó István csapata így továbbra is őrzi hazai veretlenségét az élvonalban.

A KTE idei utolsó mérkőzését november 12-én, szombaton 18:15-ös kezdéssel Zalaegerszegen vívja.

Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője: – Megvolt a stratégiánk erre a mai meccsre, miszerint masszívabban szerettünk volna játszani, mint az előző két-három meccsen. Kértem a játékosaimat, hogy a középső zónában és a támadóharmadban bátrabban támadjunk, és örülök, hogy ezt megvalósítottuk. Egyénileg talán jobb játékosok alkotják a Puskás Akadémiát, ám a meccs egészét nézve elmondható, hogy minimum pariban voltunk az ellenfelünkkel. Ide is eldőlhetett volna a találkozó, hiszen kapufát is lőttünk, de összességében igazságos a döntetlen. Az egy pontra biztosan rászolgáltunk. Örömteli az is, hogy a 4. fordulóhoz képest, amikor Felcsúton szintén 1–1-es döntetlent játszottunk a Puskással, sokat fejlődtünk. Akkoriban inkább az összeszedett védekezésnek köszönhetően sikerült jó eredményt elérni, míg most sokkal kreatívabban, támadóbb szellemben tudunk hétről hétre játszani. Ahogy érzékeltem, a közönségnek tetszett ez az összecsapás, és ez nekünk nagyon fontos. Álom kategória, hogy ősszel nem kaptunk ki hazai pályán.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Azzal a céllal érkeztünk Kecskemétre, hogy elvigyük a három pontot. A félidőben vezettünk is, és azt beszéltük meg a szünetben, hogy rá kell rúgnunk az 1–0-ra a második találatunkat. Sajnos sok helyzetet hagytunk ki, míg egy lepattanóból betalált az ellenfél. Egyenlő állásnál változtattunk, három csatárral mentünk a győztes találatért, azonban hátul kezdtek gondjaink adódni. Sok párharcot veszítettünk el, ezt a hazaiak kihasználták. A végén a veszélyes pontrúgásainkból be kellett volna találnunk, azonban meglátásom szerint a Kecskemét legjobbja a kapusa volt, így be kell érünk az egy ponttal.

Kecskeméti TE – Puskás Akadémia 1–1 (0–1)

Kecskemét, 1721 néző, Vezette: Zierkelbach Péter (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Dániel)

KTE: Varga Á. – Nagy K., Szabó A. (Katona 46.), Belényesi, Rijáskó, Zeke – Vágó, Szalai G., Szuhodovszki – Banó-Szabó (Szabó L. 81), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István

Puskás: Tóth B. – Mezgrani, Batik, Stronati, Spandler – Favorov, Gruber (Colley 62.) – Baluta (Urblik 91.), Corbu (Zahedi 80.), Nagy Zs. – Puljic (Kiss T 62). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Banó-Szabó (52.), ill. Corbu (45.)

Sárga lapok: Rijáskó (11.), Belényesi (18.), Banó-Szabó (57.), Szalai (74.) ill. Spandler (42.), Favorov (41.), Colley (74.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában