Kosárlabda

2022.11.29. 13:00

Az újonc vendége lesz a Duna Aszfalt

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az újonc Budapest Honvéd vendége lesz szerdán este a férfi kosárlabda NB I./A csoportjában, a 8. fordulóban.

Vincze Miklós

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A kecskemétiek az eddigi nyolc mérkőzésükből négyet nyertek meg, négyet veszítettek el. Az újonc gárda egyelőre az eddigi nyolc meccséből kettőt tudott csak megnyerni, ám éppen a legutóbbi fordulóban okoztak meglepetést, amikor hazai pályán legyőzték a Kaposvárt.

A Kecskemét a 9. helyről, míg a Honvéd a 13. pozícióból várhatja a szerdai összecsapást. A fővárosi gárda az új amerikai légiósát, Taz Shermant is bevetheti már ezen a meccsen.

– Nem sok időnk van felkészülni a következő megmérettetésre – jelentette ki Forray Gábor, a kecskemétiek vezetőedzője. – Nehéz mérkőzésre számítok a Honvéd ellen. Láttam több meccsüket is személyesen, a legutóbbi Kaposvár ellenit is, és azt láttam, hogy harcosan, jó szellemben védekeznek és támadnak, csapatként funkcionálnak. Mezőnyjátékosaik nagy kedvvel és energiával kosárlabdáznak, erre kell felkészülnünk. Nekünk kulcsfontosságú lesz ez a mérkőzés, mindenképpen győzni szeretnénk. Akkor tudunk föléjük kerekedni, ha használjuk az eszünket. A mi csapatunkban rendkívül sok rutinos, nagy játékintelligenciával rendelkező játékos van, ezt az előnyünket kell kihasználni a Honvéd ellen. Kollektívan, megfontoltan kell játszanunk, és akkor megnyerhetjük a számunkra nagyon fontos összecsapást szerdán a fővárosban.

A mérkőzés szerda este 19 órakor kezdődik, a Luvodika Arénában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában