Futsal

2022.10.13. 07:00

Pénteken rangadót vív idegenben a ScoreGoal

A nemzeti válogatottak vb-selejtezői miatti rövid bajnoki szünetet követően pénteken folytatódnak a férfi futsal NB I.-es küzdelmek, a 7. fordulóval. A bajnoki tabellán a jelenleg a 4. helyen tanyázó ScoreGoal Kecskemét Futsal Budaörsön lép pályára a 3. Aramis SE vendégeként.

Vincze Miklós

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

A sorsolás úgy hozta, hogy az elkövetkezendő napokban a ScoreGoal Kecskemét Futsal együttesére két pokolian nehéz idegenbeli mérkőzés vár. Az Aramis SE és a Veszprém Futsal vendégei lesznek a hírös városi kék oroszlánok.

Az első megmérettetés most pénteken 19 óra 35 perckor kezdődik, Budaörsön az Aramis vendége lesz Marko Gavrilovic csapata. A két együttes már jól ismeri egymást, nem is csak a bajnoki találkozókról, hiszen a felkészülés alatt is megmérkőztek két alkalommal is.

– Négy válogatott játékosunk hiányában is tisztességgel edzettünk, persze ilyenkor nehezebb helyzetben vagyunk, mert beszűkülnek a lehetőségeink – utalt a felkészülés nehézségeire Marko Gavrilovic, a ScoreGoal sportigazgatója. – Biró és Pál már hétfőn visszatért a kerethez, míg Mánya és Hadnagy csütörtökön csatlakoztak a többiekhez. Az Aramis SE és a Kecskemét nem sok új dolgot tud mutatni egymásnak, hiszen kiválóan ismerik egymást a csapatok. Ennek megfelelően úgy gondolom, hogy apróságok dönthetnek majd a mérkőzésen. Bízom benne, hogy az eltervezett stratégia mentén mi tudunk majd eredményesebbek lenni, és megszerezni a három nagyon fontos pontot. Amennyiben célunkat sikerülne valóra váltani, újra felléphetnénk a képzeletbeli dobogóra, ami további önbizalmat adna számunkra a következő hetekre. Amire nagy szükségünk lesz.

A mérkőzés pénteken 19 óra 35 perckor kezdődik, Budaörsön az Aramis SE Futsal Csarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában