Kézilabda

2022.10.12. 13:15

Megszenvedett a Lajosmizse

Hétvégén az 5. fordulóban léptek parkettre a csapatok az NB II.-es bajnokságban. A dél-nyugati csoportban megyei rangadóra került sor, ua Kiskőrösi KSK utazott a Kalocsai KC-hoz. A Lajosmizse alaposan megizzadt Dabason, de nyert.

Földes Péter

Benke Viktor (labdával) nyolc gólig jutott a Dabas elleni nehéz mérkőzésen

Fotó: Bús Csaba

Továbbra is remek teljesítményt nyújt a címvédő Mizse KC az NB II.-es pontvadászat déli csoportjában. Avar György csapata eddig valamennyi mérkőzését megnyerte. Legutóbb a Dabashoz látogattak a mizseiek, ahol egy nagyon szoros küzdelemben gyűrték le a házigazdákat, 32-33-ra. 

– Egy nagyon jól felkészített csapat ellen léptünk parkettre az elmúlt héten. Eddig maximálisan meg voltam elégedve a játékkal és a hozzáállással egyaránt. Ezúttal a játékunk kevésbé volt tetszetős, de így is nyerni tudtunk. Fontos volt, hogy csapatként tudjunk működni, és ezáltal tudtuk is hozni a mérkőzést. Most következik egy három hetes szünet a bajnokságban, mely nagyon jól jön nekünk, ugyanis a sérültjeink fel tudnak épülni. A következő mérkőzésünk az Üllő ellen lesz, ahol egyértelmű győzelmet várok el a legényektől – mondta Avar György, Mizse KC trénere a meccs után. 

Ugyanebben, a déli csoportban lépett pályára a Kecskeméti TE U23-as együttese is, mely odahaza játszott döntetlent a Budai Farkasokkal (28-28). A harmadik megyei vonatkozású találkozón, a Kiskunmajsa kikapott idegenben a Kistext gárdájától (32-23). 

A dél-nyugati pontvadászatban megyei rangadóra került sor, ugyanis a Kalocsai KC a Kiskőrösi KSK-t fogadta. A találkozón a hazaiak akarata érvényesült, 32-20-ra tudott diadalmaskodni a pályaválasztó. A kalocsai tréner, Szvétek Balázs elégedetten nyilatkozott. 

– Hazai környezetben fogadtuk a Kiskőröst. A játékosok tudták, hogy ez egy szomszédvári rangadó, így is álltak bele a mérkőzésbe. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, a 18. percre már öt góllal tudtunk vezetni. A második játékrészben is végig dominálni tudtunk és azt gondolom, ilyen arányban is megérdemelt a győzelem. Mindenkinek tudtam megfelelő játéklehetőséget adni, illetve többfajta formációt is tudtunk gyakorolni. A bajnokságot nehezen kezdtük el, Hőgyészen tudtunk először nyerni a negyedik fordulóban. Szeretném, hogyha ez a lendület kitartana a következő fordulókban. Igaz, most jön egy három hetes szünet, de mi időközben fogunk játszani edzőmérkőzést, hogy ne vesszen el a jó forma – mondta el a kalocsai tréner. 

A vendég kiskőrösi edző, Horváth András már kevésbé volt elégedett. 

– Sajnos rengeteg hiba van a csapatunk játékában. A nyár folyamán öt meghatározó játékosunk távozott és nem sikerült őket pótolnunk. Ettől függetlenül nem adjuk fel és mindenképp szeretnénk bent maradni a másodosztályban. Gratulálok a Kalocsának, megérdemelten nyerték meg a találkozót – mondta Horváth András. 

A női bajnokságban továbbra is szárnyal a Bácsalmási PVSE. Dankó Ervin lányai az eddigi négy találkozóból valamennyit győzelemmel abszolváltak. Az elmúlt hétvégén a Hajdúnánással játszottak és 28-30-ra győztek az almási lányok. Ugyanebben a csoportban a Mizse KC is nagyon meggyőzően hozta a hétvégi ütközetét, ugyanis 32-22-re győzték le a Szeghalmi NKC-t. A női bajnokság folytatódik, a férfiaknál szünet következik.  

A női NB II. programja: 

2022.10.15., szombat: Bácsalmási PVSE–K. Szegedi SE 16 óra.
2022.10.16., vasárnap: Oxxo Energy Orosházi NKC U22–Mizse KC 18 óra.

A megyei bajnokságban is izgalmas meccseket játszottak. A nőknél a címvédő Nemesnádudvar 39-38-ra nyert nagy csatában Kalocsán, míg a Tisza Volán a Kiskunhalast gyűrte le otthon 23-22-re. A Kiskunmajsa a Soltvadkert  ellen diadalmaskodott (29-23). A férfiaknál a Kalocsa biztos játékkal tudta verni a Tiszakécskét (31-24), ahogy a Soltvadkerti KUSE a Bácsalmást (44-18).  Az STE-BS Plastic a Kecskeméti Kézilabda Sport (25-26), a Kiskunhalas az Euroscale Kecskemét vendégeként nyert szoros találkozón (25-28). 

A férf megye I. programja: 

2022.10.15., szombat: Soltvadkerti KUSE–Kecskeméti Kézilabda Sport 17 óra, Kiskunhalasi UKSC–Balogh Tészta TVSE 18 óra. 
2022.10.16., vasárnap: Bácsalmási PVSE–STE-BS Plastic 12 óra, Euroscale Kecskemét–Kalocsai KC 17 óra.

A női megye I. programja: 

2022.10.14., péntek: Tisza Volán SC–Kiskunmajsai KC 18 óra.
2022.10.15., szombat Kiskunhalasi UKSC–STE-BS Plastic 16 óra, Kalocsai KC–Kiskőrösi NKSZSE 18 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában