Labdarúgás

2022.10.07. 07:00

Lila rangadó következik

A Kecskeméti TE az FTC elleni 2–0-os bravúr után nem sokat ünnepelhetett, hiszen a vasárnapi győzelem után már el is kellett kezdeni a felkészülést a péntek esti nyitómeccsre. Az OTP Bank Liga 10. fordulójában egy másik nagy múltú fővárosi klub, az Újpest FC vendége lesz a Szusza Ferenc Stadionban a KTE. A mérkőzés 20 óra 5 perckor kezdődik.

Nyitray András

Szabó Alex (középen) stabil pont volt a védelemben az Ferencváros ellen is

Fotó: Bús Csaba

A Széktói Stadionban alighanem mindenki mosolygósan tette a dolgát ezen a héten, volt is erre ok, hiszen az FTC elleni 2–0-os siker talán a legnagyobb bravúr, amit az utóbbi években ünnepelhettek a kecskeméti futball szerelmesei. A siker nagyot szólt, de a KTE-nél továbbra is két lábbal a földön járnak, a klub céljai nem változtak, a bennmaradás kiharcolása a legfontosabb, amihez még mindig sok pont kell. 
Pláne azért is kell nagyon koncentrálnia a kecskemétieknek, mert az Újpest is egy nagy hagyományokkal rendelkezkő klub, mely legutóbb a tavalyi ezüstérmes Kisvárdát intézte el 4–0-ra hazai környezetben. A Szusza Ferenc Stadion egyébként sem a kedvenc helyszín a KTE számára, hiszen az egyetlen olyan élvonalbeli rivális otthona, ahol még pontot sem sikerült szerezni a múltban. Tegyük azt hozzá, az Újpest sem nyerni járt Kecskemétre annak idején, csupán három iksz jött össze a fővárosiaknak a Széktói Stadionban. Emellett 7 újpesti, négy kecskeméti siker született, a hazai pálya tehát valóban nagy előny volt mindig ebben a párharcban. 

A KTE jól kezdte a szezont, a fordulót is a 2. helyről várhatja az újonc 16 pontjával, míg az Újpest az FTC elleni 0–6-os megaláztatás után magához tért, és utolsó két fellépésén egyaránt nyerni tudott, így jelenleg a 9. helyen tanyázik. 

– Az FTC elleni mérkőzés után tényleg azt mondtam a játékosoknak, hogy most nem nagyon van lehetőség ünnepelni, mert kevés időnk van az Újpest elleni mérkőzésig. Ellenfelünknek egy nappal több pihenő jutott, személyesen is meg tudták nézni a mérkőzésünket, így evidens volt, hogy maximális koncentrációra lesz szükségünk. Bízom benne, hogy a meglévő idő elegendő volt ahhoz, hogy fel tudjunk készülni – mondta Szabó István, a KTE vezetőedzője a mérkőzés kapcsán. 

A kecskemétiek szakvezetője szerint az Újpest látható fejlődésen megy át, így nagyon nehéz találkozóra számíthatnak idegenben. 

– Pár hete már láttam az Újpest játékán, hogy nagyon agresszív magas presszingre törekednek, rendkívül gyors támadóik vannak, jól mennek át védekezésből támadásba is. Elmondható, hogy nagyon jó munka folyik náluk, legutóbb egy nagyszerűen teljesítő Kisvárdát tudtak legyőzni. Ez mindenképpen nagy figyelmet igényel tőlünk. Eddig sem mi számítottunk az esélyesnek egyik mérkőzésünk előtt sem, az egy pontot akár most is elfogadnánk idegenben, de természetesen ahogy mindig, most is a három pont reményében utazunk el Újpestre. Bízom benne, hogy a srácok már csak erre a mérkőzésre koncentrálnak, azt örömmel tapasztalom, hogy szurkolók részéről is nagy az érdeklődés – tette hozzá Szabó István. 

Tovább bővült ráadásul a KTE köteléke, hiszen hét közepén megszületett a csapatkapitány, Vágó Levente kislánya, ami további örömre adott okot a lila-fehérek öltözőjében. 

– A mi filozófiánkhoz hozzátartozik, hogy egy ilyen jeles esemény esetén ne maradjanak el a gratulációk, nagyon örülünk, hogy Leviék kislánya megszületett. Azért mi egy profi klub vagyunk ugyanakkor, és elsősorban a mérkőzéssel foglalkoztunk, és ezt a profizmust Levi részéről is megtapasztalhattuk – tette hozzá a KTE trénere, Szabó István.  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában