Galériával

2022.10.09. 09:59

Az ország különböző pontjairól érkeztek csapatok a kecskeméti para boccia versenyre

A Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete házigazdaként fogadta szombaton az ország para boccia versenyzőit a kecskeméti II. Rákóczi iskola sportcsarnokában. Az országos bajnokságra nagy számban érkeztek a mozgáskorlátozott sportolók.

Sebestyén Hajnalka

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában mérték össze a tudásokat a mozgáskorlátozott sportolók.

Fotós: Bús Csaba

Az országos bajnokságot dr. Nagy András, a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének elnöke, Európa-bajnok bocciajátékos nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy három év után újra össze tudtak jönni, és együtt sportolhattak, versenyezhettek boccia sportágban. Ez az országos bajnokság a parasport hazai életének egyik legrangosabb megmérettetése – mondta, majd együtt emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt sporttársukra, a magyar boccia élet ikonjára, Gyurkota Józsefre.

Kecskemét önkormányzata ingyenesen biztosította a helyszínt a rangos verseny megtartására. A városvezetés nevében Jánosi István önkormányzati képviselő köszöntötte a versenyzőket és kísérőiket. Kiemelte: hazánkban az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment át a parasport, a sportágak közül méltán kiemelkedik a boccia, mely komoly felkészültséget igénylő sportág.

A köszöntők sorát Boronkay Péter, többszörös világbajnok és Európa-bajnok paratriatlonista, a Magyar Triatlon Szövetség paratriatlon utánpótlás és válogatott szövetségi kapitánya folytatta buzdításával, majd Vereczkey Zsolt, háromszoros paralimpiai úszó bajnok fejezte ki örömét, hogy milyen nagy számban érkeztek sportolók a bajnokságra. Az ismert sportoló jelenleg az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítvánnyal az utánpótlásért dolgozik.

Végül Csúri Ferenc, a Magyar Para Boccia Szövetség elnöke köszönte meg Kecskemétnek és a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének, hogy újra együtt lehetnek, együtt versenyezhetnek. Hozzátette: 

életük mindennap harc, küzdelem, de őket semmi sem állíthatja meg. Hajrá boccia!

A boccia verseny elkötelezett támogatója a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár, melynek képviselője személyesen is részt vett a versenyen.

A boccia paralimpiai sportág, mely kifejezetten a nagymértékű mozgási nehézségekkel küzdők részére lett kialakítva. Végzéséhez elegendő a minimális fizikai aktivitás is, leginkább tiszta elmére, jó stratégiai érzékre és koncentrációra van szükség. A játék lényege, hogy a versenyző, a saját – tenyérben elférő, bőrből készült – labdáit, minél közelebb gurítsa az úgynevezett céllabdához.

A verseny kapcsán dr. Nagy András, a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének elnöke elmondta: 

a hírös várost hat sportoló képviseli az országos bajnokságon, mely két fordulóból áll, a másodikat novemberben tartják meg, akkor lesz végeredmény.

Ügyesek a kecskeméti sportolók, minden alkalommal az első négy helyezett között szerepelnek. Rendszeresen edzenek, heti háromszor. A boccia mellett a kecskeméti mozgáskorlátozottak szkandereznek, atletizálnak, triatlonoznak, futnak és kerékpároznak.

A versenyre az ország különböző pontjairól érkeztek a csapatok, Budapestről, Pécsről, Miskolcról, Tatabányáról és Szegedről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában