Labdarúgás

2022.10.06. 19:17

A futball ünnepe lehet a Bokod-Borsód derbi

Több évnyi különélés után újra egy csoportba, a megyei harmadosztályú bajnokság Déli csoportjába került a Bácsbokod és a Bácsborsód. Ezzel egy nagy hagyományokkal rendelkező, nem csak a két helységben, hanem azok határain kívül is híres szomszédvári derbi kel újra életre. Szombaton délután 15 órától csap össze a két csapat, minden bizonnyal igazi csemegének ígérkezik a találkozó.

Vincze Miklós

Bácsbokodi gólöröm a Tataháza ellne

Fotó: Jarmaczkiné Ispánovics Judit

2015. március 8-án csapott össze utoljára bajnokin a két csapat, akkor a megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában szerepelt mind a két tél, és a jó hét és fél évvel ezelőtti találkozót a Bácsborsód nyerte 2–1 arányban. Érdekesség, és a Bokod-Borsód rivalizálás tekintetében jellemző adalék, hogy abban az évben az idény zárultával búcsúzó Bácsbokod mindössze négy pontot gyűjtött, de abból egyet a két csapat őszi idénybeli, 2014. augusztus 23-án, Bácsborsódon vívott mérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető, kettőt a vendégeknek, egyet a hazaiaknak. 

Nem egyszer túlfűtött a hangulat a két csapat mérkőzésén, minden bizonnyal erre voltak tekintettel ezen a hétvégén a játékvezetői küldés tekintetében is, ugyanis a megye hármas rangadót az NB III.-as játékvezetői keret tagja, Fehérvári Patrtik fogja vezetni. (Segítői Bácsi Noel és Arató Márk.) Igazi futballünnepnek ígérkezik tehát Bácsbokodon a szombat délután, remélhetőleg nagy izgalmakkal, remélhetőleg komoly szurkolással.

Bácsborsódi gólöröm
Fotós:  Jarmaczkiné Ispánovics Judit

– A nyáron jelentősen megnőtt a keret, és egyúttal jelentősen megfiatalodott – mutatta be a csapatát Molnár Csaba, a bokodiakat irányító szakvezető. – Kilenc fiatal játékost hoztunk haza, csupa olyan labdarúgót, akik bokodi illetőségűek. Ennek megfelelően igen jól is kezdett a csapat a bajnokságban. Azt, hogy igyekeztünk egy olyan keretet összeállítani, amely nem megkerülhető tényezővé válhat a megyei harmadosztályú bajnokság Déli csoportjában, szerencsére a szurkolóink is észrevették és igen hamar honorálták is. 

Érezhetően megnőtt a csapatot hazai meccseken a helyszínen, sőt, akár idegenben is biztatók száma, olyanok is visszatértek a meccsekre, akik az utóbbi években már nem jártak ki meccsre. Ez igazolta az erőfeszítéseinket. 

Most aztán nagy szükségünk is lesz a támogatásukra, nem is csak ezen a hétvégén, amikor az örök rivális Bácsborsóddal csapunk össze, hanem az őszi idény hátralévő részében, ugyanis a sorsolás tekintetében a számunkra most jön még csak a neheze. Attól függetlenül, hogy jó hét év telt el azóta, hogy összecsapott Bácsbokod és Bácsborsód, a fiatalabbaknak sem kellett elmagyarázni a mérkőzés jelentőségét, és senkit sem kell külön motiválni ez előtt a találkozó előtt. Tudom, hogy igaz ez a szurkolóinkra is, minden bizonnyal a borsódi drukkerekre is, illetve nem lennék meglepődve azon, ha sok semleges szurkolót is vonzana ez a találkozó. Amely természetesen nem csak a tekintetben háromesélyes, ahogy egy szomszédvári derbinek illik háromesélyesnek lennie, de a két csapat tabellán elfoglalt helyezését tekintve is. Nem hiszem, hogy külön ki kellene hangsúlyoznom, hogy azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk a szurkolóinknak és hogy itthon tartsuk a három bajnoki pontot.

A borsódiaknak a 2022/23-as idényt megelőzően kinevezett új elnöke, Cifra Gábor némiképpen ellentétes folyamatokról volt kénytelen beszámolni, már ami a bácsborsódi keret alakulását illeti. – A nyáron sajnos nagyon sokan távoztak Borsódról, emiatt rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, az egyesületünk ennyire nehéz helyzetben talán nem is volt még. A szerb játékosaink visszatértek Szerbiába, ahol magasabb osztályban tudnak futballozni. Voltak bokodi játékosaink, olyanok is, akik az ifiben és a felnőttben egyaránt játszottak, ők visszatértek Bácsbokodra az ifiedzőnkkel, Szöllősi Viktorral együtt. Így még ifiedzőt is kellett keresnünk, ezt a feladatot végül én vállaltam el. Visszaléptünk a nyáron a másodosztályból, de még így is elég nehezen indult be a dolog. 

Szerettünk volna bácsborsódi származású játékosokat visszacsábítani hozzánk, de egyelőre meg jól érzik magukat a jelenlegi csapatuknál. Nagyon reméljük, hogy a jövő nyártól már újra nálunk rúgják a labdát, rengeteget tudnának segíteni. 

Végül Garáról igazoltunk három, Bajáról pedig két játékost, sőt az öregek közül is visszajöttek ketten. Én azt gondolom, hogy ezzel a csapattal, ezzel a jelenlegi kerettel az első háromban tudunk végezni a bajnokság végén. A Bácsborsód és a Bácsbokod egymás elleni mérkőzése mindig is egy nagy izgalommal várt meccs volt, most ez az izgalom még a megszokottnál is nagyobb, hiszen már hét esztendeje nem volt ilyen rangadó. Régen is rengetegen voltak ezen a meccsen, jöttek semleges szurkolók is. Mindig kiváló volt a hangulat, nem egyszer alakultak ki parázs szituációk nem is csak apályán, hanem a nézőtéren is. Ez előtt a meccs előtt biztatni senkit nem kell, ez tipikusan az a találkozó, amelyre a sánták is meggyógyulnak, hogy játszhassanak. De ez alighanem így lesz a Katymár elleni találkozónkon is. A nézőszámra szerintem ezúttal sem lesz panasz. Nem vagyok naiv, nem olyan időket élünk már, mint tíz, tizenöt évvel ezelőtt, de erre a derbire biztosan olyanok is kijönnek, akik már meccsekre nem szoktak. A Bácsbokod most jó formában van, rájuk is fért már az elmúlt évek eredménytelensége után ez a a jó teljesítmény. A második helyen állnak, teli vannak fiatal játékosokkal, és az elért jó eredmények plusz lendületet adtak nekik. Egyszóval jó meccsre számítok, sok góllal és bízom a csapatomban. Úgy gondolom, hogy nálunk rutinosabb, tapasztaltabb játékosok vannak, és ez a mi oldalunkra billentheti a mérleget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában