Szabadfogású küzdelem

2022.09.22. 19:00

Püspöki Patrik a bajai birkózás első vb-helyezettje

Nemrég zárultak a szabadfogású küzdelmek a belgrádi felnőtt birkózó-világbajnokságon. Püspöki Patrik, a Mogyi Bajai Birkózó Club versenyzője nem jutott ugyan a nyolcaddöntőbe, de így is sporttörténelmet írt a bajai birkózás 150 éves történetében.

Márton Anna

Püspöki Patrik a vébémérkőzésén

Fotó: Beküldött fotó

Előzőleg abban bíztak a Sugó-partján, hogy az ifjú bajai birkózó képes lesz továbblépni 86 kilogrammban az első akadályon. Az osztrák ellenfél azonban hamar megállította a magyar versenyzőt. Az ugyanakkor biztos, hogy tapasztalat- és rutinszerzésnek kiváló alkalom volt ez a belgrádi világbajnokság. 

– Visszatekintve, ma még igencsak vegyesek az érzelmeim a nemrég lezárult világbajnoksággal kapcsoltban – nyilatkozta lapunknak a versenyző. – Az természetesen hatalmas élmény volt, hogy kipróbálhattam magam a felnőtt nemzetközi mezőnyben, annak ellenére is, hogy nem egészen úgy sikerült a szereplésem, ahogyan az elterveztem. De tapasztalatszerzésnek tökéletes volt ez a torna, megízlelni egy világbajnokság atmoszféráját. 

 

Hálás vagyok a klubomnak, a Mogyi Bajai Birkózó Clubnak, hogy kijöttek szurkolni nekem. Egy kicsit bánt, hogy nem maradhattak tovább, mert megérdemelték volna. 

 

Megpróbálunk ebből építkezni, folytatjuk a munkát és bízva bízunk abban, hogy egyszer megtérül – jelentette ki. 

Jagicza László, a Mogyi Bajai Birkózó Club vezetőedzője az első mérkőzéstől győzelmet remélt. Szerinte a bajai birkózó semmivel nem volt gyengébb osztrák ellenfelénél, inkább csak megszeppent a világ­bajnokságon. 

– Természetesen az első mérkőzéstől azt vártam, hogy Püspöki Patrik győzelemmel fog lejönni a szőnyegről, és bíztam abban, hogy ezt az osztrák versenyzőt – akit egyébként nem ismertünk – megveri. Ami döntött a két versenyző között, véleményem szerint az az, hogy Patrikot összenyomta a tét, hogy egy világbajnokságon lép szőnyegre. Ez élete első felnőtt-világbajnoksága volt, és nemcsak neki, hanem a bajai birkózás 150 éves történetének az első birkózója volt, aki bajai színekben egy felnőtt-világ­bajnokságra egyáltalán ki tudott jutni. 

Amikor a mérkőzés után el volt keseredve, én azt mondtam neki, mi Baján arra is büszkék vagyunk, hogy egyáltalán itt lehettünk, és legszebb álmainkban sem mertünk arra gondolni, hogy egyszer majd egy világbajnokságra jövünk Belgrádba, ahol egy bajai versenyző lép szőnyegre. 

Ez nagyon nagy dolog. Természetesen az ember mindig jobbat és többet akar. Azt tudni kell, hogy ez az osztrák versenyző a következő mérkőzésen a világbajnoki bronzérmestől egyetlenegy akcióval kapott ki, tehát azért nem volt annyira rossz birkózó. Ettől függetlenül Patrik szerintem jobb volt, csak ez a mentális nyomás sajnos akkora volt rajta, amit nem bírt elviselni. A vereséget ennek tudom be. Az egész világbajnokság nagy élmény volt, mint birkózóedző a világ legjobb birkózóit így testközelből látni egyedülálló élmény volt – tekintett vissza Püspöki Patrik vébészereplésére Jagicza László. 

Püspöki Patrik összesítésben a 25. lett, megelőzte a német, a kubai versenyzőt és még más országokét is. A fiatal bajai birkózó nem sokkal a vébé előtt a strandbirkózó-vb-n a 90 kilogrammban a hetedik helyen zárt a világranglistán. Ez azért fontos, mert a strandbirkózás olimpiai sportág lett, és a világjátékokra kvalifikációs helyen áll Püspöki Patrik. 
Jagicza László szerint a megoldás Püspöki Patrik esetében az, ha minél több világversenyen részt vesz a jövőben, a cél, hogy megszokja a mentális nyomást. Püspöki Patrik most néhány napot pihen, de hamarosan 16 meccse következik zsinórban a Bundes­ligában. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában