Rögbi/Galériával

2022.09.17. 19:35

Nem sikerült a rögbiseknek csodát tenni a Batta ellen

A két héttel ezelőtti bajnoki rajton vereséget szenvedő Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club az első idei hazai fellépésén a Battai Bulldogokat fogadta. Bár az első hazai meccsükön a KARC-osok nagyon szerettek volna javítani, a vendégcsapat biztosan nyerte a mérkőzést.

Vincze Miklós

Az első hazai meccsükön a KARC-osok nagyon szerettek volna javítani

Fotó: Vincze Miklós

Bár vereséggel kezdte az idényt a kecskeméti gárda Esztergomban, abban reménykedtek a hírös városiak, hogy a második fordulóban, az első hazai fellépésen sikerül javítani a mérlegen. Ennek a reménynek az esélyei a kezdésre némileg romlottak. Sütő László, a szakosztályvezető számolt be a mérkőzés előtt arról, hogy a kecskemétiek nyolc román légiósa közül erre az egy mérkőzésre egyik sem tudott eljönni, ugyanis hetes tornán vesznek részt a hazájukban, éppen ezen a napon. A bajnokság hátralévő részében nem fog ez problémát jelenteni, tehát a további fordulókban a csapat rendelkezésére állnak, ezt a meccset azonban kénytelenek voltak kihagyni. Így aztán a kecskemétiek junior játékosokkal igyekeztek pótolni a hiányzókat.

A kezdés után nem sokkal kiderült, hogy nem sok sikerrel, a battai Pluhár ugyanis már a 7. percben bevitte az első célt, hogy aztán a 15. percben Pataki is célt érjen el, egy meglehetősen nagy hazai hibát követően. Teisenhoffer sikeres jutalomrúgása után a 18. percben Katona is célt szerzett, Teisenhoffer ekkor is értékesítette a jutalomrúgást, így a mérkőzés első negyedének a zárultával már tizenkilenc ponttal vezettek a vendégek. A hazaiak 30. percben egy nyílt tolongást követően Gál Barnabás révén szereztek egy célt, Nagyhegyesi Szabolcs szépen értékesítette a jutalomrúgást is, ezt követően azonban a találkozó hátralévő részében már csak a vendégeknek termett babér.

Kecskeméti ARC–Battai Bulldogok 7–52

A Kecskemét szerzett pontjai, cél: Gál Barnabás a 30. percben. Jutalomrúgás: Nagyhegyesi Szabolcs.

– Kemény mérkőzés volt, hiszen a Batta egy nagyon erős ellenfél – értékelt a találkozót követően Thomas Aponte, a hírös városiak venezuelai edzője. – A kecskeméti kerettel egy újfajta taktikával igyekszünk játszani az idén, a reményeim szerint azzal versenyképesebb lesz a gárda. A szombati napon komoly nehézséget okozott a számunkra, hogy sok alapember hiányzott. Emellett meglehetősen fegyelmezetlenek voltunk, erre utal a négy sárba lap, és vele járó sok büntetés, ami ezen a szinten sokba kerül egy csapatnak. A saját labdáinkat ugyanakkor nem tudtuk célszerzésre kihasználni, sokszor hoztunk rossz döntéseket és ejtettük el a labdát. Voltak jó periódusaink a mérkőzés során, ám ezek nem voltak tartósak. Van tehát min dolgoznunk a következő hazai mérkőzésig, amelyet az Exiles ellen fogunk vívni, szintén Kecskeméten. Én optimista vagyok atekintetben, hogy az új taktika elsajátításával, és persze ha együtt lesz a teljes kezdő, újra komoly, megkerülhetetlen tényezői leszünk a bajnokságnak.a

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában