Futsal

2022.09.09. 07:00

Maximális koncentráció kell az ELTE-BEAC ellen is

A férfi futsal NB I. negyedik fordulójában az eddig egy pontot szerző, újonc ELTE-BEAC lesz az SG Kecskemét Futsal vendége. A pénteken 19 órakor kezdődő összecsapásra kiemelten készül a hírös városi klub, és nyereményjátékkal is várják a szurkolókat.

Vincze Miklós

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

A két együttes gyökeresen más célokkal vetette bele magát a pontvadászatba. A fővárosiak célja a bennmaradás kiharcolása, míg az ScoreGoal Kecskemét Futsal a felsőházba szeretne jutni az alapszakasz végén, és ott minél előkelőbb helyen végezni. A hírös városi kék oroszlánok 7 ponttal a 3. helyről várhatják az összecsapást, míg az ELTE-BEAC a 11. pozícióból, egy szerzett egységgel.

Marko Gavrilovic sportigazgató szerint ugyan ők az esélyesek, ám a maximumot kell ezúttal is nyújtani, hogy megszerezzék a győzelmet: – Az előző meccsén az ELTE egy kiélezett csatát vívott a Csömörrel, és a lehetőségeik is megvoltak, hogy győzni tudjanak, végül döntetlenre végeztek. Az ő céljaik mások, mint a mieink, mi a felsőházért küzdünk, ők pedig a bennmaradásért. Az idei évadban minden egyes pontnak kiemelt jelentősége van, úgyhogy egyértelmű célunk, hogy megszerezzük hazai pályán a három egységet. Mi vagyunk az összecsapás esélyesei, de a maximumot kell most is nyújtanunk, hogy érvényesíteni tudjuk a papírformát. A pénteki játéknap miatt bízom benne, hogy még többen kilátogatnak a meccsre, és jó játékkal és győzelemmel örvendeztethetjük meg szurkolóinkat.

A mérkőzés 19 órakor kezdődik, a Messzi István Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában