Kézilabda

2022.09.08. 07:00

Más célok Bácsalmáson

Hétvégén elrajtol a szezon az NB II-es bajnokságban is, ahol a Mizse KC és a Bácsalmás tűnik előzetesen legesélyesebbnek arra, hogy újra éremmel fejezzék be a szezont. A két klub céljai nem változtak, szeretnének minél jobb eredményt elérni. Ez Lajosmizsén a címvédést jelenti, míg Bácsalmáson bravúrok is kellenének az újabb medálhoz.

Nyitray András

A Mizse KC címvédőként újra az aranyra hajt

Fotó: Bús Csaba

Hétvégén elrajtol az NB I/B után az NB II-es bajnokság is, melyben férfi és női vonalon is több Bács megyei klub lesz érdekelt. 

Férfi vonalon a déli csoport lesz leginkább megyei kötődésű, hiszen itt három klub is versenghet majd a minél jobb helyezésért. Itt áll rajthoz a címvédő, de a feljutást nem vállaló Mizse KC, valamint a legutóbb negyedik Kecskeméti TE U23-as csapata, illetve a Kiskunmajsai KC is, mely az előző évben még a dél-keleti csoportban lett ötödik. A dél-nyugati csoportban további két klub, a Kalocsai KC és a Kiskőrösi KSK indul majd változatlanul, előbbi tavaly hatodik, míg utóbbi tizedik pozícióban végzett. 

A férfi vonalon ismét a Mizse KC tűnik a legerősebbnek, a klub nem titkolt célja, hogy újra bajnoki címet szerezzen. 

– A céljaink nem változtak, mindenképpen a csoport élén szeretnénk végezni. Most már mindenkiben ég is a láz, hogy végre elkezdődik a bajnokság – mondta Avar György, a Mizse KC edzője. – A kereten sokat nem kellett változtatni, egy-egy érkező és távozó volt csupán. Egy sérülés a védekezésünket egy kicsit átformálta, de azt gondolom, hogy mindenki pontosan tudja a feladatát. Az első három forduló egy „vakrepülés” lesz, nehéz az NB II-ben információkat gyűjteni, inkább csak pletykákat. 

Ez az időszak fogja majd megmutatni, no meg az eredmények, hogy kik lehetnek a kihívóink. 

A női vonalon a feljutó Kecskeméti NKSE elhagyta az osztályt, így dél-keleten a tavalyi ezüstérmes Bácsalmási PVSE, valamint az utolsó körben bennmaradó Mizse KC lesz ott. A Lajosmizse célja ebben a szezonban is a bennmaradás lesz, míg a Bácsalmásnál óvatosan fogalmaznak. 

– Minden nyitány nehéz, ez esetünkben különösen igaz most, hiszen a játékoskeretünk nem úgy állt össze, ahogy én azt elterveztem – mondta Dankó Ervin, a Bácsalmás trénere. – Különböző okok miatt nagyon sok változás volt, augusztus elején sokkal jobb keretben bíztam, attól most távol vagyunk. Ennek megfelelően a céljainkat is átfogalmaztuk. Amit merünk gondolni és mondani, hogy az első hatban ott a helyünk, de előzetesen úgy látom, hogy három jobb kerettel rendelkező csapat biztosan van nálunk. Az esélyeket lehet persze felülírni, ahogy tavaly is, de ez nem lehet elvárás. Amennyiben hazai pályán erősek leszünk, meglepetéseket is tudunk okozni, akkor lehetnek merészebb céljaink. A Mezőtűr papíron a gyengébb csapatok közé tartozik, de a Gyomaendrőd visszalépése után többen is oda kerültek, így megerősödött ellenfelünk. Nem lesz könnyű dolgunk, de hazai pályán mindenképpen szeretnénk győzelemmel rajtolni. 

A férfi NB II. programja: 

09.10., szombat: Kalocsai KC–NEKA U23 18 óra, Kiskőrösi KSK–Rinyamenti KC 18 óra. 
09.11., vasárnap: Dunaharaszti–Mizse KC 18 óra, KTE U23–Kiskunmajsai KC 16 óra. 
A női NB II. programja: 
09.10., szombat: Mizse KC–ENUSE 18 óra, Bácsalmási PVSE–Mezőtúr 16 óra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában