Boksz

2022.09.29. 11:53

Két kupát is szervez a hétvégén a Halasi Box Club

Szombaton és vasárnap is benépesülhet a Bibó István Gimnázium sportcsarnoka Kiskunhalason, ugyanis két tornát is szervez a Halasi Box Club. Mester Sándor, az egyesület elnöke árulta el a verseny részleteit.

Földes Péter

Szombaton délelőtt kezdődik a versenysorozat a Testvérvárosok kupájával. Itt az amatőr ökölvívók vesznek részt, nők és férfiak egyaránt. Az egyesület elnöke, Mester Sándor elmondta, nagy hagyománya van ennek a tornának. – Immáron huszonegyedik alkalommal rendezzük meg ezt a tornát. Nagy az érdeklődés, ugyanis eddig kilencven nevező érkezett. Ez azt jelenti, hogy negyvenöt-ötven mérkőzés lesz a két napon. A rendezvény az egész ország bokszolóit megmozgatja, ugyanis Makóról, Pécsről, Budapestről, Szlovákiából is jönnek versenyzők a kupára. Ez az ország egyik legrégebb óta rendezett bokszkupája.

A halasi egyesület is képviselteti magát ebben a kategóriában, ugyanis két versenyző biztos a ringbe fog állni. – Mindenképpen próbáltunk a saját sportolóinknak is versenyzési lehetőséget biztosítani. Azt tudni kell, hogy a halasi egyesület egy utánpótlásnevelő klub már évek óta. Tíz éves kortól fogadjuk a lányokat és fiúkat egyaránt. Jelenleg tizenöt állandóan edzésre járó gyerekünk van, de van, aki csak hobbiként jár. Három-négy olyan játékosunk van, akit bátran merünk a ringbe állítani a versenyeken. Közülük ketten biztosan fognak mérkőzni, Csaplár Péter junior 70 kg-os kategóriában, illetve Komma Boldizsárnak is lesz ellenfele.

Az egyesület elnöke beszélt, a következő évi célokról is. 

– Elsősorban szeretnénk stabilizálni a működésünket. Természetesen az lenne a legjobb, ha minél több gyermek a bokszolás felé venné az irányt. Ennek érdekében végig járjuk az iskolákat és próbáljuk toborozni a gyerekeket. A versenyzőink országos bajnokságokon vesznek részt, igyekszünk őket úgy felkészíteni, hogy mindig legyen valaki a dobogón.

A hétvégén kerül megrendezésre a Profi Boksz Gála, mely első alkalommal kerül megszervezésre Kiskunhalason, sőt a megyénkben is.

Mester Sándor elnök elmondta, hogy milyen különbségek vannak egy amatőr és egy profi versenyző között. – Egyrészt a menetek száma több, ugyanis a profiknál már négytől-tizenöt menetig tart egy játszma. Az amatőr versenyzők nem fogadhatnak el pénzt, míg a profik csak azért bokszolnak.

Mester Sándor azt elárulta, hogy miért éppen most kerül megrendezésre ez a sorozat. 

– A Halasi Box Club idén ünnepli fennállása hetvenötödik évfordulóját, illetve száz évvel ezelőtt született Csenki Ferenc, a halasi egyesület egyik alapító tagja. Ennek apropójából szerettünk volna rendezni egy olyan versenyt, mely még nem volt a környéken.

A szakember elárulta, hogy itt milyen lebonyolításban fognak zajlani a párharcok. 

– Eddig tizenkét játékos jelezte, hogy részt kíván venni a gálán. Négy versenyző érkezik Szerbiából, a többiek pedig magyarok. Lesz majd egy fő mérkőzés, melyen Surman Zoltán találkozik egy szerb bokszolóval. Biztos vagyok benne, hogy nagy párharc lesz.

A halasi egyesület minden érdeklődőt vár mindkét napra. – Nagyon szeretnénk, hogyha sokan kijönnének, ugyanis nagy dolog ez a halasi klub életében. A boksz nagy alakjai, Erdei Zsolt és Gedó György egykori olimpiai bajnok is jelezte, hogy részt szeretne venni a gálán. Bízom benne, hogy eredményes és szép versenyt fogunk látni – zárta gondolatait Mester Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában