Galériával

2022.09.25. 20:11

Izgalmas mérkőzésen a Lakitelek legyőzte a Hírös-ÉP-et

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjának 5. fordulójában a Lakiteleki TE az SC Hírös-ÉP Egyesületet fogadta, és változatos, izgalmas mérkőzésen begyűjtötte a három pontot.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

A vendégek a találkozó előtt a második helyet foglalták el a tabellán és tíz pontot gyűjtöttek, míg a hazaiak hat ponttal az ötödik helyen álltak. A kecskeméti csapat nagyon jó erőket képvisel, és már sokan bajnokesélyesnek kiáltották ki. A találkozó úgy is kezdődött, hogy nagy különbségű Hírös-ÉP győzelem születhet, mivel Parázs révén már az első percben megszerezték a vezetést 0–1. Tény és való ez megrázta a hazai csapatot, de nem annyira, hogy kedvüket szegte volna. Alig telt el negyedóra, amikor egy jobboldali beadás után a védőkről lecsorgó labdát László a kapuba vágta 1–1. A hazaiak folyamatosan vették fel a játék ritmusát, de mezőnyfölényben a vendégek játszottak. Czakónak egy alkalommal a felső léc alól kellett kiütni a labdát.

A második játékrészben állandósult a vendég fölény. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a hazai védők mindig jókor érkeztek és nem egy alkalommal belevetődtek a kapura lövésekbe. A lakitelekiek a kontra támadásokra utaztak, aminek meg is lett az eredménye. A 69. percben szinte megismétlődött az első hazai gól, csak ezúttal Győri találta el jól a labdát, amit Andrásy nem tudott védeni 2–1. Két perccel később ismét Győri előtt adódott óriási ziccer, de öt méterről fejjel nem találta el a kaput. A találkozó hátralévő idejében folyamatosan támadott a Hírös-ÉP az egyenlítésért. Több bombát is megeresztettek, de vagy a védőkbe rúgták a labdát, vagy pedig Czakó védett kitűnően. A játék képe alapján a vendégek közelebb álltak a győzelemhez, de a szerencse ezúttal a hazaiakat segítette.

Lakiteleki TE–SC Hírös-Ép 2–1 (1–1)

Lakitelek, 150 néző, vezette: Kiss László (Berger Tibor, Herczeg Róbert)

Lakitelek: Czakó – Kovács M., Győri, Steklács, Szabó Á. (Kakó 89.), Subicz (Kovács L. 90., Dóka (Kotvics 79.), László, Tamásy, Illés (Hencz 62.), Borsos (Magyar D. 46. Edző: Verebélyi Gábor

SC Hírös-Ép: Andrásy – Horváth Z., Kiss B., Dani, Pánczél Maczelka 46.), Parázs, Mécs (Török 45.), Kövecs (Kitl 80.), Háry (Gréczi 46.), Szabó T., Szász.

Gól: László 16., Győri 69., ill. Parázs 1. perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában