Fitness

2022.09.29. 10:38

Az idény utolsó versenyén szerepeltek a Halas Fitness versenyzői

Az idei utolsó országos versenyt rendezték az elmúlt hétvégén Törökbálinton, ahol a Halas Fitness Egyesület versenyzői is képviseltették magukat. Az egyesület egyik edzője, Hirsch Lili mondta el gondolatait a mögöttünk hagyott szezonról, illetve elárulta, hogy a közelgő Európa-bajnokságon is lesznek halasi résztvevők.

Földes Péter

Szép eredményeket értek el a versenyzők.

Megrendezték az év utolsó országos fitness bajnokságát, ahol a halasi lányok rendkívül jó eredményeket értek el. Gyenizse Zsófia és Suhajda Csenge a második, Hirsch Liza, Fekete Blanka és Tóth Luca pedig a harmadik helyen zárták a sorozatot. Az egyesület edzője, Hirsch Lili, elégedett a lányok teljesítményével.

– Eredményes szezont tudtunk zárni, nagyon elégedett vagyok a lányokkal. Számomra ők igazi hősök, az iskola és magánélet mellett olyan teljesítményt nyújtottak, ami hatalmas sikert jelentett az elmúlt idényben. Azonban még nem végeztünk, ugyanis december elején megyünk az Európa-bajnokságra, ahol tizenegy versenyzőnk fogja magát képviseltetni. A halasi egyesület életében ez hatalmas dolgot jelent.

A tréner elmondta, milyen versenyeken indultak el az idei szezonban és milyen célok szerepelnek a következő idényre. 

– Minden országos versenyen igyekszünk részt venni. A versenyzés a legjobb lehetőség a fejlődésre. Számtalan kupát és érmet el tudtunk hozni ezekről az országos versenyekről. A jövőre nézve az a célunk, hogy a következő évben minél több lányt tudjunk elindítani minél több kategóriában.

Hirsch Lili elárulta, rendkívül sokat tettek a lányok azért, hogy az Európa-bajnokságon szerepelhessenek. 

– Minden egyes versenyzőnk szeme előtt az lebegett, hogy részt tudjon venni az EB-n. Természetesen az edzések alatt a maximumot várom el a tőlük, ugyanis csak úgy érhetünk el eredményt. Heti öt alkalommal van edzésünk, továbbá van, hogy hétvégén is bemegyünk gyakorolni, hogy minél jobbak legyünk. Mi, edzők is próbálunk mindig naprakészek lenni a versenyszabályok, edzéstervek terén, hogy a leghatékonyabb tudást tudjuk adni a gyerekek felé – mondta el Hirsch Lili, az egyesület edzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában