Kézilabda

2022.09.26. 19:00

A Szent István ellen sem tört meg a rossz sorozat

A Kecskeméti NKSE a női NB I./B 4. fordulójában a Szent István SE-t fogadta vasárnap a Messzi István Sportcsarnokban. A hazai együttes játéka reményre adhat okot a jövőre nézve, de pontot még nem tudott szerezni az újonc a bajnokságban.

Nyitray András

Jámbor-Herceg Réka 9 gólja is kevésnek bizonyult ezúttal.

Fotó: Bús Csaba

Bátran kezdte a mérkőzést jóval esélyesebb ellenfele ellen a Kecskemét, és annak ellenére állta a sarat, hogy a Szent István az 5. percben meglépett három góllal (2-5). Támadásokban többször hibázott a hazai alakulat, ám a 8. percben egyenlített (5-5), majd a vezetést is átvette. A KNKSE támadásban elkövetett hibáit a SZISE könyörtelenül megbüntette, és lerohanásokkal lassan építette ki előnyét. Paic edző a 20. percben kért időt (12-16), ám csapata nem tudta leszorítani a technikai hibák számát, így a szünetre hét gólos előnybe került a Szent István (16-23).

Németh kapus védésével és az egész mérkőzésen jól teljesítő Szatmári góljával indult a második félidő, ám a későbbiekben a Kecskemétnek ismét gondjai akadtak a ziccerek értékesítésével, míg a SZISE többször volt eredményes a rendezetlen védelemmel szemben, így nem csökkent a különbség a csapatok között. Paic Róbert az 51. percben rendelte magához leányait (26-32), ám a hazaiak érdemben nem tudtak faragni a különbségen. A meccs hajrájában már mindkét edző lehetőséget adott a fiataljainak is, ezzel együtt a SZISE öt góllal, megérdemelten nyert (31-36).

– Az első félidőben a védekezés nem működött, sajnos egyik formáció sem úgy, ahogy elterveztük – értékelt dr. Paic Róbert, a KNKSE trénere. – A második félidőre feljavultunk, ahogy a kapusteljesítményünk is, így voltak szép megoldásaink. Az egész mérkőzésen volt tartása a csapatnak, akkor sem estünk össze, amikor 6-7 gól volt a két csapat között. A sorsolásunk olyan, amilyen, nekünk ezeken a mérkőzéseken a rutint kell megszereznünk. Nagyon fiatal a csapatom, de továbbra is úgy gondolom, képes megállni a helyét az NB I./B-ben – tett hozzá a hazai edző. 

– Ezt a mérkőzést az első félidőben döntöttük el. Sok fegyelmezetlenséget követtünk el, a védekezésünk katasztrófa volt. Ennyi gólt nem szabad kapnunk, ha el akarjuk érni a céljainkat. A két pontnak örülünk, és annak is, hogy minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni, és éltek is vele – mondta Nagy Attila, a Szent István SE vezetőedzője. 

Kecskeméti NKSE–Szent István SE 31–36 (16–23)

Kecskemét. Vezette: Konkoly, Oláh 
KNKSE: Németh (k), Molnár (k), Csorba, Radva, Pap, Porobic, Kollár, Moharos, Torday-Nagy, Iványi, Jámbor-Herceg 9, Kovács V. 6, Tóth 4, Szatmári 5, Berkes-Kaiser 5, Zavaczki 1, Iványi 1. Vezetőedző: dr. Paic Róbert 

SZISE: Halápi (k), Rutka-Győrffy (k), Győrffy 7, Aron 4, Dancsó, Sörös, Horváth 3, Kun-Szabó 1, Bódi 6, Landi 3, Ari, Ferenczy 2, Sziráki 1, Zsákovics 3, Francsics, Takács 6. Vezetőedző: Nagy Attila 
Hétméteresek: 8/7 ill. 6/3
Kiállítás: 2 perc ill. 10 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában